Gazdaság

Hernádi Zsolt Mol-vezér februárban bíróság elé áll

A Mol Nyrt. korrupcióval vádolt elnök-vezérigazgatójának perét február 12-ére tűzte ki a Zágráb megyei bíróság.

A bíróság elutasította a védelem összes javaslatát, és elfogadta a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) minden előterjesztését – írja az MTI. Februárban a vádak ismertetésével kezdődik a bírósági tárgyalás, a tanúkat később hallgatják meg.

Goran Mikulicic, Hernádi Zsolt horvát ügyvédje újságírói kérdésre azt mondta, nem tudja a bíróság miért utasította el javaslataikat, a bíróságnak ebben a fázisban ugyanis “joga van így dönteni, és nem kell, hogy megindokoljal.” Mikulicic elsősorban azt kérte, hogy a vádiratot fordítsák le olyan nyelvre, amelyet a vádlott is megért, de a bíróság ezt elutasította.

„Ezek után javasoltuk, hogy a horvát bíróság kérje ki az Európai Bíróság véleményét, hogy az elutasítás összhangban van-e a nemzetközileg elfogadott konvenciókkal és normákkal, hogy a kérdés még a bírósági eljárás előtt tisztázódjon, de a bíróság ezt a javaslatunkat sem fogadta el”- mondta el az ügyvéd.

Mikulcic arra a kérdésre, hogy az előzetes meghallgatáson hivatkozott–e a magyar bíróság döntésére, melyben jogerősen felmentették Hernádi Zsoltot Magyarországon, azt válaszolta, hogy az ítéletet még írásban nem látta, egyelőre csak annak szóbeli ismertetését hallotta, “így az még teljességében nem ismert számomra”.

Zamecsnik Péter, Hernádi Zsolt magyarországi ügyvédje pedig korábban úgy vélte, hogy egy jogerős, felmentő ítélet arra kényszeríthetné a horvát hatóságokat, hogy ejtsék a korrupciós vádakat az elnök-vezérigazgató ellen. Az USKOK tisztségviselői azonban úgy vélik, a december elején hozott magyar bírói döntés nem változtat semmin, és a Mol elnöke elleni horvátországi eljárás folytatódhat.

Ahogyan azt korábban megírtuk: december elején a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helybenhagyta a Hernádi Zsolt ellen büntetőügyben indult elsőfokú, felmentő ítéletet. A Mol-vezér ellen nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy, a Fővárosi Törvényszék május végén mentette fel.

Fotó: MTI

A vezető ellen tavaly a cég egy korábbi alkalmazottja és kisrészvényese indított pert, mivel állítása szerint a Mol részvényeinek értéke azért csökkent jelentős mértékben, mert a társaság tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA olajipari vállalat irányítási jogához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik