Gazdaság

Végleg bezárt a Nokia Komárom Kft. gyára

A telefongyár elbocsátott dolgozói közül 200-an maradtak munka nélkül, 1400-an állítólag találtak már új állást.

A hónap végén bezárt a Nokia Komárom Kft. telefongyára – mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője vasárnap az MTI érdeklődésére, hozzátéve, a komáromi gyár utolsó 24 dolgozójának leépítését pénteken jelentették be a megyei munkaügyi központban. Pákozdi Szabolcs elmondta, a 24 dolgozó intézte az üzem felszámolásának adminisztratív teendőit.

A többség már talált munkát

A gyárnak 1620 aktív dolgozója volt, közülük 1024 magyar és 272 szlovák munkavállaló már elhelyezkedett.

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Kft. kedden Komáromban irodát nyit, ahol tanácsadással és képzéssel segítik a még állást keresőket – ismertette az ügyvezető.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Kilencven ember vesz részt logisztikaiügyintéző-, targoncás-, tb-ügyintéző- és PLC-programozóképzéseken, a végzés után jó eséllyel találhatnak állást. Az iroda 2015 júniusáig működik.

Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint az érintettek elhelyezkedését a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő-piaci programja is támogatta. A kormány négy közvetlen támogatási és szolgáltatási elemből álló csomagot kínált a létszámcsökkentésben érintetteknek.

Új komáromi munkahely kilátásban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minisztérium parlamenti államtitkáraként még júliusban utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal vállalatokkal, amelyek Komáromban termelő beruházást akarnak létrehozni.

A lengyel Alumetal járműipari vállalat október 10-én jelentette be, hogy 9 milliárd forintos beruházással a komáromi ipari parkban építi fel új gyárát, amely 150 új munkahelyet létesít 2017 végéig.

Szijjártó Péter pénteken a Szöulban rendezett dél-koreai-magyar üzleti fórumon ismertette, hogy az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries Komáromban építi fel új üzemét. A beruházás értéke három év alatt eléri a 8,6 milliárd forintot, első lépésben 120 új munkahelyet hoznak létre, később a foglalkoztatottak száma elérheti a 250-et.

Nem távoztak üres kézzel a dolgozók 

A Nokia mobilüzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy bezárja a komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak, mivel jó ideje kihasználatlanok a kapacitásai. A Microsoft világszerte racionalizálja működését, a következő egy évben 18 ezer munkahelyet szüntet meg – közölte a vállalat.

A gyár szakszervezeti vezetője, László Zoltán korábban az MTI-nek elmondta, a megszűnő gyár alkalmazottai a törvényes juttatásokon túl átlagosan öthavi távolléti díjat és 150 000 forintos álláskeresési támogatást kaptak. A szlovák állampolgárok ugyanazokat a juttatásokat kapták meg, mint a magyar dolgozók.

A Nokia 2000-ben kezdte meg komáromi tevékenységét, árbevétele alapján a legnagyobb magyar cégek közé tartozott, az Opten cégtárának adatai szerint a Nokia Komárom Kft. 2010-ben 1017 milliárd forintnyi, vagyis a magyar GDP 3,6 százalékát kitevő árbevételt ért el, míg 2009-ben 1075 milliárdot, 2008-ban, a válság előtt, 1292 milliárd forintot könyvelt el árbevételként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik