Gazdaság

Tovább torzítja a Tesco piacát a kormány

Varga Mihály az utolsó pillanatban beadott egy módosítót, amely a korábbi őrült tervekhez képest valamelyest enyhít a "multikon" lévő fojtókötésen, de nem nagyon.

Bár a korábbi, nagyon durva tervekhez képest valamelyest enyhülne a szabályozás, a hipermarketeknek ebben sem lesz köszönönet. 

A legfontosabb érvágás, az élelmiszerláncokra kivetett felügyeleti díj továbbra is marad. Ez az évi 300 milliárd feletti árbevételű vállalatokat érintené a legsúlyosabban, és lényegében a Tescóra, Auchan, Aldira, Sparra szabták. A CBA, Reál, Coop üzletláncokat kevésbé vagy egyáltalán nem érinti az adó.

A kereskedelemről szóló törvény mostani módosítója két fontos dolgot tartalmaz:

– ha egy élelmiszer kereskedő, egy bizonyos forgalom és termékkör felett, két évig veszteségesen működik, akkor megvonják tőle a napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó engedélyt

– 2018 után bezárják a világörökségi területen működő diszkontokat, nagyméretű szupermarketet és hipermarketet, és mostantól nem is lehet ilyen helyen, ilyen boltokat nyitni.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Eredetileg ezek voltak a törvényjavaslatban:

1.A polgári törvénykönyv módosításával (!) bezáratnák azokat a nagyobb boltokat, amelyek két egymást követő évben veszteségesen működnek. Ebben a formában a tervezet az Auchant, a Spart és az Aldit érinti a legjobban, mivel ők az elmúlt két évben veszteségesek voltak, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.

2. A napi fogyasztási cikkeket kínáló kereskedelmi vállalatok esetében kell eleve megállapítani a piaci erőfölényt, ha felmerül a tisztességtelen piaci magatartás gyanúja vagy a versenykorlátozás tilalmának megsértése. Ezt az adott társaság piaci részesedésének mértéke alapján állapítja meg a jogszabály-módosítás. Ez úgy módosult, hogy a törvény 2016-tól automatikusan kimondja a gazdasági erőfölényt, ha a kereskedő vállalat évi bevétele 100 milliárd forint felett van, és az a napi fogyasztási cikkeből származik. Vagyis könnyebb lesz őket szívatni a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés vádjával.

3. A kormány 2016. január elsejétől bezáratná a világörökségi területen működő diszkontokat, nagyméretű szupermarketeket és hipermarketeket, illetve megtiltanák, hogy ezekre a helyszínekre működési engedélyt kapjanak a kereskedők. Ez a Tescot, Aldit és a Lidlt biztosan érinti, Budapesten a kisebb boltjaik közül van olyan, ami műemlék épületben vagy világörökségi területen található. Ez változatlanul bekerült a mostani módosítóba.

4. Maradhatnak a Tesco és az Auchan buszok. A korábbi tervezet tiltott közvetlen reklámnak definiálta volna ezeket a járatokat, ezt most kivették.

Arról, hogy a kormányzati intézkedések miatt kivonulhat a Tesco, az Auchan, az Aldi, a Spar, még korai spekulálni. Mindenesetre a kormányzati irány jól látható: a “nemzeti üzletláncokat” helyzetbe hozni, és ellehetetleníteni a multikat. Az érvelés pedig lehengerlően egyszerű: miközben agyonadóztatják a multikat az új különadóval, akik közül emiatt azok is veszteségesek lehetnek, akik eddig nem voltak azok, törvényben akarják betiltani őket, ha a következő két évben még is merészelnének veszteségesen működni.

A Spar egyik német vezetője már be is jelentette: a következő évekre tervezett beruházásaik jelentős részét elhalasztják. Rudolf Staudinger, a Spar Magyarország felügyelő bizottságának elnöke, egy kérdésre válaszolva elmondta: nem gondolkodnak azon, hogy kivonulnának a magyar piacról, hiszen 23 éves ittlétük alatt nettó 500 millió eurót ruháztak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik