Gazdaság

Ki lesz az áfacsalások gyanúsítottja?

Elvileg két vizsgálat is folyik korrupció gyanúja miatt az NAV környékén. Az egyikben ismeretlen tettes ellen nyomoznak, a másikról még nem, lehet tudni, hogy elindult-e. Bár ez egyikben ma reggel látszólag fordulat történt, a végeredmény mindkét esetben borítékolható.

Horváth András tavaly november elején tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. A volt NAV-dolgozó feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda december 9-én hivatali visszaélés, adócsalás bűntetteinek gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője pár nappal ezelőtt, november 7-én azt mondta a Klubrádiónak, hogy nincs gyanúsított az egy éve tartó nyomozásban. A HírTV rendőrségi forrásokból viszont ma úgy értesült, hogy van gyanúsítottja a nyomozásnak. Az ellentmondást feloldandó, szerettük volna megkérdezni az ügy jelenlegi gazdáját, a Fővárosi Főügyészséget, amely azonban az ORFK-hoz irányított minket, ők viszont az írták, hogy a korábbiakat meghaladóan az adott ügyekben nem adnak tájékoztatást. A nyomozást a rendőrségnek december elejére kell lezárnia, ez egy hónappal meghosszabbítható.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Kik a valódi bűnözők?

Megkérdeztük Horváth Andrást is, aki azt mondta a Hir24-nek, hogy pontosan ezt remélte a nyomozástól, és szerinte a gyanúsítás az utóbbi hetek fejleményeinek a következménye. Ugyanakkor úgy véli, hogy a feljelentésében három különböző ügy van, három különböző büntetőjogi tényállással, és nem lehet tudni, hogy a gyanúsítás melyik ügyre vonatkozik.

Szerinte az sem mindegy, hogy például a hivatali visszaéléssel kit, milyen szinten gyanúsítanak meg, hiszen a gyanú szerint az ügyeknek egészen magas rangú érintettjei vannak a NAV-ban. „Ha a nyomozóhatóság megáll a NAV-os ügyintézőnél, akkor a konkrét ügyekben soha nem fog kiderülni, hogy az adócsalói láncolatokat kik irányítják, kik a valódi bűnözők, és hogy kik segítettek nekik a NAV-on belül” – mondta.

Horváth András három ügye

A volt adórevizor három ügyben tett feljelentést. Az egyik szerint az egyébként 2013 januárjában megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatóságát (KÜIG) irányító főigazgató személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot, amelynek egyik tagja egy évek óta számlagyárként működő társaság volt. Ezt a NAV cáfolta. A másik ügy, amikor adórevizorokat zártak ki amerikai gabonakereskedő cégekkel kapcsolatos ügyekből 2011 decemberében. A NAV ezt nem tagadta, de szerinte ez rendben volt. A harmadik a számlagyáros ügyek esete, amelyben az eljáró ügyintézőt a NAV magas szintjéről telefonon arra utasították, hogy nullás megállapítással zárjon le egy ügyet, holott világos jelzések szerint 2-3 milliárd forint adókülönbözetet lehetett volna feltárni. Ebben a NAV tudomásunk szerint még nem nyilatkozott.

Vancsura István volt adóellenőr, aki Horváth András után márciusban állt ki a nyilvánosság elé újabb NAV-os korrupciós vádakkal, a Hir24-nek kiemelte: egyelőre nem tudni, hogy adózót gyanúsítanak vagy NAV-os dolgozót. Ez azért fontos, mert ha a rendőrség adózót gyanúsít, akkor azoknak az áfacsalásokra kell vonatkoznia, ezeket viszont korábban is ismerte az adóhatóság. Az, hogy egyetlen gyanúsítottról beszélnek, ugyanakkor azt erősíti, hogy egy egyszerű adóhatósági dolgozót vesznek elő, mondta.

Vancsura úgy véli, hogy idén április óta nem történt érdemi nyomozati cselekmény az ügyben. Bár április előtt kihallgattak négy embert, köztük két, jelenleg is az adóhatóságnál dolgozót, tudomása szerint azóta nem volt előrelépés, más tanúmeghallgatás vagy házkutatás a NAV-nál. Tehát az elmúlt hetekben kellett valaminek történnie, hogy a feljelentésben foglaltak megalapozott gyanúvá erősödjenek a nyomozóhatóságban. Ezt erősíti a főügyészségi szóvivő nyilatkozata, hogy egy héttel ezelőtt még nem volt gyanúsított.

Csak bajunk ne legyen belőle

A NAV belső ügyeire rálátó forrásunk szerint, a hivatal dolgozói közvetlen felső vezetői utasítások nélkül, már hosszú ideje képtelenek voltak dönteni azokról a jelzésekről, amelyek a korrupciót azonosították a NAV szervezetében. Ha a vezetőket ez, a botrány kirobbanásától való félelem motiválta abban, hogy eltussolják az ügyeket, és nem a közvetlen haszonszerzés, akkor a hivatali visszaélés sem állja meg a helyét, ám a vezetők fegyelmi felelőssége mindenképpen felvethető, mondta forrásunk.

A Vida Ildikót és munkatársait érintő amerikai korrupciós gyanúval kapcsolatban elvileg egy másik eljárás is folyik. Ezt maga Vida Ildikó jelentette be a Magyar Nemzetnek adott hétfői interjújában. Vida Ildikó azt mondta, hogy ő maga fogja lefolytatni az eljárást, hogy tisztázza a korrupciós vád alól a nevét, a munkatársait és a NAV-ot. Azt is mondta, hogy igaz a sajtóhír, miszerint kollégái is rajta vannak a listán, de a nevüket nem árulja el.

Ki viszi el a balhét?

Furcsának tűnhet, de a Vida Ildikó elleni belső vizsgálatot jogszerűen valóban csak Vida Ildikó folytathatja le a NAV-on belül. Az adóhatóság szervezetében ugyanis nincs olyan belső ellenőrzési osztály, amelynek ne a NAV-elnök lenne a felettese. A belső korrupciós ügyeket is vizsgáló Biztonsági Főosztály vezetője egyben Vida beosztottja. Bár a főosztály emberei bármely adóhivatali iratba betekinthetnek, vizsgálatuk végeredményét az elnök írja alá. Még akkor is, ha az elnök ellen vizsgálódnak. Tehát Vida Ildikó ügyében Vida Ildikó fog eljárni, ez jogszerű, és ez az adóhatóság szervezeti működéséből következik.

Mindenesetre úgy tűnik, mindkét eljárásban megjósolható a végeredmény. Vida Ildikó nem fog maga ellen korrupciót megállapítani, „a nyomozóhatóság pedig valószínűleg egy egyszerű NAV-os ügyintézőre fogja ráverni a balhét”, fogalmazott egyik forrásunk. Hacsak az elmúlt két hétben valóban nem merültek fel olyan új bizonyítékok, amelyek magas rangú adóhatósági személyek érintettségét állapítják meg vagy már ismert, konkrét adózói körre, áfacsalókra vonatkoznak. Ez azonban aligha valószínű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik