Gazdaság

Bajba kerülhetnek a telekocsisok is

A közösségi taxizással foglalkozók jelentős adóbírságot kockáztatnak, ha nincsenek tisztában a tevékenységükkel kapcsolatos kötelezettségeikkel. De a telekocsizó sofőr is kaphat kínos kérdéseket.

Mint arról már korábban írtunk, Magyarországon a jelenlegi jogszabályok alapján egyelőre illegálisnak számít a közösségi taxizás. Nos, mint kiderült, adózási szempontból is számos kockázatot rejt. De vajon mennyi adót kell fizetnie annak, aki az újfajta szolgáltatásra adja a fejét, például a Wundercarhoz csatlakozva? Ennek járt utána az Adó.hu.

Közösségi taxizás

43 százalékos a közteher

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkeresésükre azt válaszolta, hogy bizony a közösségi taxizással megszerzett jövedelem 78 százaléka adóköteles, 16 százalék személyi jövedelemadót és 27 százalék egészségügyi hozzájárulást kell utána fizetni.

Ami elég húzós lehet, különösen ha a bevétel nem vagy alig haladja meg a benzinköltséget. (És mivel a bevétel bankszámlára érkezik, nem is titkolható el.)

Kockázatos lehet

A megkérdezett adószakértő szerint nem árt az óvatosság, nemcsak az adófizetési kötelezettség miatt, hanem amiatt is, ha valaki rendszeresen végzi a tevékenységet (a közösségi taxizást), de „elfelejti” bejelenteni a NAV-nak. Ez ugyanis több százezer forintos mulasztási bírságot vonhat maga után.

Telekocsi – ha nincs jövedelem, és ha van

A telekocsizásnál pedig azért kerülhet bajba a sofőr, ha nem tudja bizonyítani, hogy nem volt jövedelme a tevékenységből. Ami a szakértő szerint nyilvántartás és bizonylatok nélkül bajos lehet.

A lap arra is kíváncsi volt, mi a helyzet, ha a telekocsirendszernél van ugyan bevétele a sofőrnek, de nem éri el az üzemanyagköltséget. Kell-e adóznia?

A válaszért és a részletekért kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik