Gazdaság

Vargáék kiürítették a költségvetés tartalékát

A költségvetés eredetileg tervezett tartaléka 113 milliárd forint volt. Ebből mindössze 1,4 milliárd forintnyi maradt mostanra, meg egy kevés zárolt összeg.

Úgy tűnik, jól elkoptatta a kormány az idén a vésztartalékot. A 113 milliárd forintból húsz milliárdot zároltak ugyan, de a maradékot majdnem teljes egészében elköltötték a Napi.hu számításai szerint. Vagyis 91,4 milliárd forintot. Így maradt az év hátralévő három hónapjára 1,4 milliárd a tartalékból. Ami nemigen lehet elég. Hogy a zárolást feloldják-e az önkormányzati választások után, azt még nem tudni. De valószínű.

Elképesztő költekezés!

Erre mentek el az utolsó milliárdok

A kabinet október elején újabb 6,37 milliárdot költött, a lap számításai szerint így maradt még 1,4 milliárd forint.

A tartalékból a miniszterelnökség például most 1,2 milliárd forintot, összességében pedig 9,3 milliárd forintot kapott (azon a 33,3 milliárd forinton felül, ami egyébként a költségvetésben szerepelt). Aztán 2,1 milliárd forint jutott a Ludovika Campus építésére.

Az új, Szijjártó Péter vezette külügyi tárca is kapott 231,8 milliót. És elment egy kevés stadionokra és sportlétesítményekre is.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik