Gazdaság

Tovább növeli a bizonytalanságot a skót népszavazás

Londoni pénzügyi és politikai elemzők nem látják túl rózsásnak a csütörtöki népszavazás eredményeként egyben maradt brit gazdaság jövőjét.

Nem múltak el a brit gazdaságot terhelő politikai bizonytalanságok annak ellenére sem, hogy a skóciai népszavazáson az elszakadást ellenző erők nyertek, ráadásul a függetlenségpárti tábor magas szavazataránya újabb lendületet adhat más európai országok szeparatista mozgalmainak is – vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi és politikai elemzők.

Mások is követelőzni fognak

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics szakértői kiemelték azt a véleményüket, hogy a skót függetlenséget elvető tábor győzelmét csak a Skóciának megígért még szélesebb önrendelkezési jogkörök kilátásba helyezésével sikerült elérni, és ez azt eredményezheti, hogy az Egyesült Királyság más régiói is nagyobb autonómiakövetelésekkel állnak elő – írja az MTI. 

Emellett Skócia elszakadása a jelenleg is kormányzó brit Konzervatív Párt felé billenthette volna a politikai támogatottság mérlegét, így viszont a jövő májusi brit parlamenti választásokon a szoros erőviszonyok miatt – a 2010-es választásokhoz hasonlóan – valószínűleg ismét olyan törvényhozás jön létre, amelyben egyik pártnak sincs abszolút többsége – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint ez újabb bizonytalanságot eredményezhet általában a további költségvetési takarékossági lépések méretével és összetételével, és különösen az adópolitikával kapcsolatban, és ez az üzleti szférát a beruházások halasztására, a fogyasztókat pedig óvatos költekezésre késztetheti.

Mindezek alapján rövid életűnek bizonyulhat a piacokon a népszavazási eredmény után megindult “megkönnyebbülési fellendülés” – jósolták a Capital Economics elemzői.

Szembenállás és kiábrándultság

Quentin Peel, az egyik legtekintélyesebb londoni politikai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet – székháza után közkeletű nevén a Chatham House – európai kutatási programjának vezetője péntek esti kommentárjában azt véleményét emelte ki, hogy jóllehet az 55-45 százalékos szavazatarány-megoszlás az elszakadást ellenzők döntő mértékű győzelmének tűnik, a különbség valójában szűk, és valószínű, hogy az eredmény inkább lelkesíteni fogja a katalán és a baszk függetlenségi mozgalmakhoz hasonló európai szeparatista erőket, semhogy kedvüket szegné.

A Chatham House szakértője szerint a skót népszavazási eredményt figyelmeztetésnek is kell tekinteni Londonban és más európai fővárosokban arra, hogy milyen kiterjedt a populáris szembenállás a városi elittel, és milyen mértékű a kiábrándultság a jelenlegi politikai folyamatokból.

Peel szerint sokan azok közül, akik a népszavazási kampány vége felé felsorakoztak a skót nacionalisták mögött, nem annyira hagyományos nacionalisták voltak, mint inkább tiltakozók az általuk inkompetensnek, érzéketlennek, sőt korruptnak tartott elit ellen.

Ez újabb megnyilvánulása volt a fősodorbeli pártok elleni protest-voksolásnak is, amely sok EU-tagállamban az európai parlamenti választásokon is már megmutatkozott – vélekedett a Chatham House vezető szakértője.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik