Gazdaság

A NAV feketelistáján a Nemzeti Földalapkezelő

Most nem a földbotrányok miatt került be a hírekbe a földekért felelős állami szerv, hanem mert szerepel a NAV adóslistáján.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet azért szerepel a NAV nyilvántartásában, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága egy összességében 132 ezer forintos bírságot szabott ki rá – írta a Blikk. A büntetést az NFA vitatta, és bírósághoz fordult. A pert a földalapkezelő jogerősen elvesztette, az adóhatóság pedig rögtön utána végrehajtást kezdeményezett, meg sem várva, míg az NFA-nak kézbesítik a jogerős ítéletet.

A Nemzeti Földalapkezelő korábban a földbotrányok miatt került a hírekbe. Az állami termőföldek felett rendelkező NFA ugyanis sok esetben a helyi gazdák helyett csókosoknak, politikusrokonoknak juttatott földeket. Közel ezerhektárnyi föld került az Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának számító Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségeihez, kapott földet műkörmös gazda, képviselő-feleség, NFA-vezető unokaöccse, helybeli polgármesterek és potentátok. A földbotrányok miatt szakított a Fidesszel Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár, aki 2010-ben a párt agrárprogramját írta – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik