Gazdaság

Beugró helyettesítette Matolcsyt

Az MNB-elnök az utolsó pillanatban lemondta szereplését a közgazdász vándorgyűlésen, így a záró előadást Balog Ádám tartotta.

“Új szelek a monetáris politikában – mi változott a válság óta?” Ezzel a címmel tartott volna előadást Matolcsy György, aki helyett azonban főnöke “halaszthatatlan külföldi utazása” miatt alelnöke állt a pódiumra és bevezetőként arról beszélt, hogy az MNB a közgazdasági képzés céljából létrehozott alapítványai segítségével közpénzből hoz létre közvagyont. Balog Ádám azt is kiemelte, hogy szerinte az erre fordított vagyon a közösség “nem elkölthető” vagyona marad.   

Az MNB alelnöke azt elismerte, hogy vita van arról, hogy ezt az összeget lehetett volna más célra, például az államadósság csökkentésre is fordítani, de szavai szerint erre volt a legcélszerűbb a pénzt átcsoportosítani. “Mi úgy látjuk, hogy rendkívül jó helyre tettük” – fogalmazott Balog Ádám, hozzátéve, hogy szerintük erre a jegybanktörvény  lehetőséget biztosít.

A 200 milliárdos ügy után Balog azt mondta, hogy  továbbra is konzervatív, felelős devizatartalékolást folytat a jegybank. 

Új közgazdaságtan akkor sincs, ha 200 milliárd forintot költünk rá – fogalmazott korábban Bokros Lajos, aki szerint az Orbán-kormány szakemberei egyáltalán nem szakemberek, nem értenek ahhoz, amit csinálnak. Fejlődés kizárólag piacgazdaságban van, a piacgazdaságnak pedig a demokrácia a legkedvezőbb keret. Magyarországon a mostani hatalom egyiket sem szereti. A volt pénzügyminiszter az ATV-ben azt mondta, hogy ő Matolcsy Györgyöt több mint harminc éve ismeri, szerinte az MNB-elnöknek „nagyon, nagyon sekélyes és felszínes fogalmai vannak a közgazdaságtanról általában, a gazdaságpolitikáról és ezen belül a monetáris politikáról pedig egészen konkrétan.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik