Gazdaság

Kivitték a profitot a kormány barátai

Nyereségük több mint 80 százalékát fizették ki osztalékként a stratégiai megállapodást kötött cégek az elmúlt négy évben. A kormányon belül vita van arról, mi legyen ezekkel a megállapodásokkal.

Nem teljesítenek kimagaslóan az állam által stratégiai megállapodásokkal kiemelt cégek, legalábbis ami a profit újrabefektetését illeti. A beszámolókból ugyanis az tűnik ki, hogy az elmúlt négy évben 2831 milliárd forint üzemi eredmény mellett 2300 milliárdos osztalékot hagytak jóvá a társaságok. (Ez bő 81 százalék, az arány az adózott eredményhez viszonyítva is hasonló.) Ez nem éppen a magyar gazdaságba vetett hitüket fejezi ki – kommentálja a Figyelő az általa kimazsolázott számokat.

A barátok közt van pl.

Az NGM nem elégedett, a külgazdasági tárca megértőbb

Azt hiszem, ideje átvizsgálni a stratégiai megállapodásokat – jegyezte meg a Figyelő munkatársának pár hete egy magas rangú pénzügyes kormányzati tisztségviselő. Akkoriban jelentette be a Microsoft, hogy lakatot tesz a komáromi Nokia-gyárra, míg a Magyar Telekom menedzsmentje 1700 fős leépítésről döntött. A július végi bejelentések megütközést váltottak ki a kabinetből, hiszen a megállapodások egyebek mellett a munkahelyek megtartásáról szólnak, illetve kellene, hogy szóljanak. A nemzetgazdasági tárcánál tehát nincsenek megelégedve a megállapodásokkal.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium viszont úgy látja, hogy a világpiaci folyamatok gyakran eredményeznek olyan globális vállalati döntéseket, amelyek leépítéssel járnak. Erre pedig sem a magyar kormánynak, sem az adott magyarországi leánycégnek nincs befolyása. Ebből következően a külügy álláspontja szerint nincs szükség a megállapodások felülvizsgálatára.

Magyarország nem opció

A Figyelőnek óriáscégek névtelenséget kérő hazai vezetői az osztalék kivitelét természetesnek vették akkor, ha nincs beruházás, fejlesztés az adott országban. Márpedig egy vezető azt mondta: manapság Magyarország az ő központjában nem opció.
Az is elhangzott: tenni kellene valami érdemit annak érdekében, hogy ne írjanak ennyi rosszat az országról, mert ez már pénzben mérhető károkat okoz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik