Gazdaság

Lengyelek vihetik a Praktiker magyar üzleteit

A Papag AG vette meg már a lengyelországi üzleteket is, és már régóta szemet vetett a barkácslánc hazai boltjaira. Azt nem tudni, kik állnak mögöttük.

A másfél hónapja a lengyel Praktikert is felvásárló, Svájcban bejegyzett Papag AG viheti a magyar Praktiker barkácsáruházakat – értesült a Népszabadság piaci forrásból.

Praktiker-sztori

A lap úgy tudja, hogy a cég régóta tárgyalásokat folytat a magyar Praktikerek értékesítésével megbízott német felszámolóbiztossal, és az a szándéka, hogy mind a 19 üzletet megszerzi, és tovább működteti a Praktiker márkát.

Csak találgatják, ki állhat mögöttük

A lap szerint a lengyel Praktikerek eladásáról szóló német nyelvű közleményében a Papag mindössze annyit ír magáról, hogy egy „magát megnevezni nem kívánó lengyel stratégiai befektető” áll a svájci cég mögött.

Ennek megfelelően a lengyel üzleti sajtó azóta is találgatja, hogy ki vagy kik lehettek a vevők, eddig több lengyel nagyvállalkozót, illetve konkurens barkácsláncot is hírbe hoztak – utóbbiakat leginkább azon az alapon, hogy korábban érdeklődtek a lengyel Praktiker-üzletek iránt.

Tavaly októberben felszámolást kértek

Felszámolási eljárás iránti kérelmet terjesztett elő a Baumarkt Praktiker International GmbH, a Magyarországon 21 áruházat működtető Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. anyavállalata.

A Baumarkt Praktiker International GmbH kérelme nem jelentette a leányvállalatok, így a magyar Praktiker csődjét, hiszen az üzletmenet – mint ahogy korábban is – Németországtól függetlenül, önállóan bonyolódott. A lépés azért történt, mert valamennyi nem németországi Praktiker-cég eladás előtt állt.

A német barkácsáruházlánc tavaly júliusban Hamburgban közölte, hogy eladósodott és fizetésképtelenné vált.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik