Gazdaság

MNB: megveheti a Takarékbankot a Magyar Takarék

A jegybank engedélyezte, hogy a Magyar Takarék Zrt., illetve rajta keresztül az FHB Jelzálogbank tulajdont szerezzen a Takarékbankban. Az Alkotmánybíróság még keresztbe tehet. De van "B" terv is, erre az esetre.

A jegybank engedélyezte, hogy a Magyar Takarék Zrt., illetve rajta keresztül az FHB Jelzálogbank tulajdont szerezzen a Takarékbankban.

Nem szép történet

A Magyar Nemzeti Bank engedélye alapján a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. 50 százaléknyi közvetlen tulajdont szerezhet a Takarékbankban. Az FHB-nek pedig 10 és 20 százalék közötti közvetett befolyásoló részesedés megszerzésére adott áment a jegybank. A Magyar Takarékon keresztül – adta hírül az Origo. A Magyar Takarékot márciusban hirdették ki győztesnek a Takarékbank-tenderen.

Lehetnek még gubancok. Vagy mégsem?

Az azonban, hogy az MNB áldását adta az adásvételre, még nem jelenti, hogy le is lehet zárni. A Fővárosi Törvényszék ugyanis áprilisban az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben. A törvényszék úgy látja, hogy alaptörvény-ellenes a takarékszövetkezetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kérte.

Ez az egész egy perben került elő, amit az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) indított a Takarékbank eladásával kapcsolatban. Az OTSZ a Magyar Állam és további öt alperes – Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Posta, Takarékbank, Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, Magyar Nemzeti Bank – ellen nyújtott be keresetet, a jogalkotással okozott kár megtérítése címen. A tárgyalást április 18-án tartották.

A lap szerint a bírósági akadályok miatt új megoldás körvonalazódik: a Magyar Takarék átváltozó kötvények révén valószínűleg akkor is hozzájut a Posta tulajdonrészének megfelelő nagyságú paketthez, ha az Alkotmánybíróság végül megbuktatja az integrációs törvényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik