Gazdaság

Varga 3 százalékos növekedést tervez 2017-re

A 3 százalékos növekedés mellett 1,9 százalékos költségvetési hiánnyal, 8,2 százalékos munkanélküliséggel és 3 százalékos inflációval számol a kormány a konvergenciaprogramban.

Korábban a témában:

Az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint a kormány 2017 végéig a hazai össztermék (GDP) 75 százalékára csökkenti az államadósságot. A prognózis szerint a munkanélküliség 8,2 százalékra csökken, a fogyasztás évente 2 százalékkal nő, az infláció pedig jövőre 2,9 százalék, 2016-ban és 2017-ben pedig 3 százalékos lesz.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a következő évek magyar gazdaságának fejlődését az “erősödő gazdaság, mérséklődő adósság” fogja meghatározni. Kiemelte, hogy idén 2,9 százalékos lesz a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya, 2015-ben 2,8 százalékra, 2016-ban 2,5 százalékosra csökken, és 2017-ben 1,9 százalékra mérséklődik.

A gazdasági tárca vezetője kijelentette, a csökkenő államháztartási hiány nem jelenti azt, hogy megszorító intézkedésekre lenne szükség.

A kormány tovább csökkentené a devizaarányt az államadósságon belül, növelné a forintkibocsátást, hogy csökkentse a külső kitettséget – mondta a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint ebből a szempontból is hasznosak voltak a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi intézkedései. Emlékeztetett, hogy az Államadósság-kezelő Központ már az idei finanszírozási tervben is a forintkibocsátás növelésével számolt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A FUTURE KING IS BORN – In Disney’s all-new “The Lion King,” Simba idolizes his father, King Mufasa, and takes to heart his own royal destiny. Featuring JD McCrary and Donald Glover as young Simba and Simba, “The Lion King” roars into U.S. theaters on July 19, 2019. ©2019 Disney Enterprises, Inc. All Rights Reserved.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.