Gazdaság

Lenyomhatjuk az unió torkán a pálinkát

Miután kötelezettségszegési eljárásban az unió elkaszálta az adómentes pálinkafőzésre vonatkozó szabályozást, különböző megoldásokban gondolkodhat a kormány – írja a Heti Válasz.

Ha nem sikerül alkut kötnie a Brüsszellel az új Orbán-kormánynak, akkor a házi pálinkafőzésre visszaállíthatják a literenként 833 forintos bérfőzési szeszadót, amely a lehetséges maximális mennyiségnél 70 ezer forintot jelent.

A Fidesz azonban már jelezte, hogy mindent megtesznek, hogy ne kelljen a pálinka-szabadságharcot feladniuk. Így a Heti Válasz szerint a megoldások között szerepelhet az is, hogy a törvényben meghatározott 50 literes korlátot lejjebb szállítják vagy az adómentességet a gyümölcstermeléshez kötik.

Ha azonban ezt nem sikerül az Európai Unióval elfogadtatni, akkor vélhetően a szabadságharcosok ismét illegalitásba vonulnak, és a titokban főzik majd a drága pénzen megvett lepárló készülékeikkel a hazai tömény szeszt.

A Fidesz segítségére egyébként meglepő helyről az MSZP oldaláról is érkezhet támogatás, hiszen Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy a magyar EP-képviselők akár közösen is felléphetnének az adómentes pálinkafőzés ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik