Gazdaság

A kormány nem bánná a gyenge forintot, sőt

Varga Mihály szerint ha a kormány marad, végig kell gondolni, hogy a mostani árfolyamszintre milyen gazdaságfejlesztési vagy iparfejlesztési politika építhető.

Korábban a témában:

A nemzetgazdasági miniszter a Gazdasági Rádió “A nap vendége” című műsorában megerősítette: a kormánynak nincs sem árfolyam-, sem kamatcélja.
Hozzátette, hogy önmagában az árfolyamváltozás csak pillanatnyi előnyt tud adni az exportra termelő vállalkozóknak.

Korábbi véleménye:

Gazdaságfejlesztésben kell gondolkodni

Varga szerint ha hosszú távon egy gyengébb árfolyam alakul ki, akkor abban kell gondolkodni, hogy a jelenleg exportálni tudó 2-3 ezres kis- és középvállalkozói kört hogyan lehetne bővíteni. Ezek a cégek részben importot tudnának kiváltani, részben meg tudnak jelenni a külső piacokon – mondta.

Az olasz példa

Ezt a szempontot a miniszter szerint bele kell illeszteni az iparfejlesztési politikába, közte az uniós források, támogatások elosztásába. Hozzátette: mások az ország versenyképességi lehetőségei a gyengébb és az erősebb árfolyamnál. S példaként Olaszországot említette, utalva arra, hogy amíg a líra volt forgalomban, folyamatosan gyengült más devizákhoz képest. Mégis stabil volt a gazdaság köszönhetően a széles kis- és középvállalkozói, exportképes rétegnek – jelentette ki.

Sántít a példa?

A Portfolio.hu szerint az Olaszországgal való példálózás meglehetősen ellentmondásos. A második világháború utáni portugál és olasz reálárfolyam-gyengülést gyakran szokták annak példájaként emlegetni, hogy az árfolyamot hosszú távon a relatív versenyképesség alakulása határozza meg, és nem fordítva.

Ami hiányzik

Magyarországon a miniszter szerint pont ez a réteg hiányzik. Van egy jól teljesítő multikból álló szegmens, van rengeteg jól teljesítő kis- és közepes cég, de az a köztes rész, amely a nagy és közepes vállalkozók között helyezkedne el, és exportteljesítményt hozna, az még hiányzik. Ezt az vékony réteget kell kiszélesíteni a következő években – fűzte hozzá.

Forint ma

Alig változott a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az eurót kedd este és szerda kora reggel egyaránt 310,81 forinton jegyezték. A dollár árfolyama kedd este hétkor 223,24 forint volt, szerda reggel hétkor 223,35 forint. A svájci frankért kedd este 255,46 forintot kellett adni, szerda reggel 255,51 forint volt a frank árfolyama. A japán jent kedd este 2,2005 forinton jegyezték, szerda reggelre 2,2016forintra változott a jegyzés. Az euró árfolyama szerda reggel 1,3919 dollár volt, az euró szerdán 0,07 százalékot gyengült a dollárral szemben.

Később, kilenc óra után kissé erősödött a forint, lement 309,50-ig is az euróval szemben, aztán megint 310 felé vette az irányt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.