Pénzügy

Magyarországon tárgyalt újra az IMF

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter titokban fogadta az IMF delegációját.

 

Március 5-17 között Magyarországon járt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A delegáció szokásos, éves gazdaságpolitikai konzultációját tartotta azóta, hogy a Magyarország 2013-ban visszafizette utolsó IMF-hitelét és bezárta budapesti irodáját. Magyarország már nem IMF-program ország, de továbbra is tagja a szervezetnek, ezért gazdasági konzultáció keretében folytatódik az együttműködés – írta az NGM.

Rossz nekünk Ukrajna

A tárca közleménye szerint Varga Mihály a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetőjét, Costas Christou-t és Johann Pradert, az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatót fogadta. A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az ukrán válság rontja a térség gazdasági megítélését, ezért a helyzet mielőbbi rendeződése közös érdekük.

Varga bízik a jövőben

A találkozón Varga Mihály ismertette azokat a kedvező eredményeket, amelyek hosszú távon is fenntartható, kiegyensúlyozott szerkezetű növekedést biztosítanak Magyarországnak – írja az NGM. A 2013-ban bekövetkezett gazdasági fordulatnak köszönhetően a 2014. évi növekedés a kormány által korábban prognosztizált 2 százalékos mértéknél is magasabb lehet. Pozitív folyamatok indultak el a beruházásoknál, jelentősen nőtt a vállalati szektor teljesítménye, javult a foglalkoztatás, több mint 4 millióan dolgoznak az országban – áll a közleményben.
A magyar export várhatóan 6 százalékkal bővül az idén, így az áruforgalom külkereskedelmi többlete ismételten meghaladhatja a 7 milliárd eurót.
Varga Mihály arról is beszámolt, hogy 2014-től az uniós pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, ezért a gazdaság további dinamikus fejlődésére számít. Az előző ciklusban erre a célra a források 16 százalékát költötték.
A találkozón elhangzott, hogy az IMF által kiemelt figyelemmel kísért területeken a külső egyensúlyi helyzet javításában, illetve a rövid, külső adósság kezelésében Magyarország érdemi javulást ért el. A kedvező gazdasági eredmények jó alapot adhatnak ahhoz, hogy a kormány a jövőben a gazdaság növekedésére koncentráljon – véli a miniszter.

Az IMF még nem nyilatkozott

Az IMF a konzultáció eredményéről zárónyilatkozatot ad ki, melyet az IMF igazgatótanácsa fogad el és hoz nyilvánosságra – olvasható a közleményben. Arról, hogy a találkozónak volt-e köze ahhoz, hogy Matolcsy nemzetgazdasági információkat szivárogtatott, a közleményben nem esett szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik