Gazdaság

Fikció lett Matolcsy szivárogtatása

Nem tájékoztatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, csak több lehetőség között ezt is, "mint követhető utat jelölte meg”.

„Miért csalódott Szanyi Tibor?” – teszi fel a kérdést az MNB. A jegybank arra reagált, hogy az MSZP európai parlamenti listavezetője károkozással vádolta meg Matolcsy Györgyöt „annak kapcsán, hogy 2011-ben a magyar kormány sikeresen elhárította az államcsődöt és megőrizte hazánk fizetőképességét.

Az elmúlt időszakban bekövetkezett államcsődöknél (a ciprusi és az argentin válság) a nemzeti valuták jelentős értékvesztést szenvedtek el, az állampapírok eladhatatlanná váltak, az országok államadósságainak finanszírozása ellehetetlenült, az állampolgárokra súlyos terhek nehezedtek” – írta közleményében az MNB.A jegybank szerint elnöke akkor még a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőjeként ezt sikeresen kivédte, „megakadályozva egyúttal a forint jelentős értékvesztését. Wiedermann Helga gazdasági regényében egy fikciót ír le, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, hanem több lehetőség között ezt is, mint követhető utat jelölte meg”.

Az MNB megérti, hogy „Szanyi Tibor a magyar kormány elért sikerei láttán dühöt érez, ám ettől a tények még változatlanok: az államcsőd 2011-ben történt elhárítása nyomán a magyar állampolgárok jelentős terhektől mentesültek” – írja a Magyar Nemzeti Bank.

Bennfentes kotyogás

Az ellenzék szerint egyébként felvetődik a bennfentes kereskedelem gyanújaMatolcsy ellen az alapján, hogy korábban az titkárnője szerint 2011 őszén, amikor igen rossz helyzetben volt a gazdaság, Matolcsy bankároknak kikotyogta a kormány terveit. Widermann Helga Sakk és póker c. új könyvében figyelt fel az Index arra, milyen baklövést követett el az akkori nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy a Goldman Sachs három bankárával ebédelt, akkor kotyogta ki a titkot.

“A kulináris élvezetet ígérő étlap és egy mosolygós miniszter kimondottan kellemes ebédet jósolt. Az ételek megrendelése után azonban Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal. És hogy erről a döntésről tájékoztassuk a Nemzetközi Valutaaalapot és az Európai Uniót, már el is küldtük a levelet Brüsszelbe és Washingtonba. A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek. A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.”

Így a jelenlévők megtudhatták, hogy hamarosan erősödni fog a forint. Egy ilyen bizalmas és bennfentes információ birtokában ez minden pénzpiaci szakembernek azonnal nyilvánvaló lehetett.

Tegnap még tetszett a könyv

Az MTI és az Index beszámolója alapján a könyv keddi bemutatóján még másképp értékelték a kiadványt a jelenlévők.”Együtt értük el a gazdasági sikereket”, amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország – jelentette ki az MTI szerint Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.

A Sakk és póker – krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyv szerzője Wiedermann Helga, aki évekig kabinetfőnökként dolgozott Matolcsy György mellett, amíg a nemzetgazdasági miniszteri posztot töltötte be. A könyvbemutatón Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vettek a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai is.

Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője kiemelte: a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyv akár kézikönyvnek is tekinthető, hogyan kell tárgyalni az IMF-fel. Azt is bizonyítja, hogy a pénzügyi függetlenség jóval fontosabb, mint az esetleg kedvező kamatok – tette hozzá. Az Index emlékeztetett arra, hogy a könyv bemutatóján Matolcsy még épp azt mondta, hogy . Arról beszélt, hogy Orbán kérésére írták meg könyvet, ami cseppet sem kalandregény, hanem az elmúlt évek története, amit együtt végigéltek, megtettek. De szereplejenek pontosan Matolcsy szavai:

“Wiedermann Helga könyvét mutatjuk be, és egyben ünnepeljük, hogy volt valaki, aki az elmúlt évek történetét megírta. És természetesen miniszterelnök úr föl is kért bennünket, hogy ha már együtt felépítettük az elmúlt évek sikereit, akkor legyen bátorságunk ahhoz, hogy meg is írjuk ennek a történetét” (…) “Köszönöm, ezt, amit itt Helga ebben könyvben megírt, ezt együtt végigéltük, megtettük, elértük, és azt gondolom, hogy a nap is süt, tehát talán fölülről is tetszik, amit műveltünk.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik