Gazdaság

Eljárt Matolcsy szája

Titkárnője könyvéből derül ki, hogy 2011 őszén, amikor igen rossz helyzetben volt a gazdaság, bankároknak kikotyogta, mit tervez a kormány.

Widermann Helga Sakk és póker c. új könyvében figyelt fel az Index arra, milyen baklövést követett el Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszterként. 2011 őszén a gazdaság egyre rosszabb helyzetbe került, már 316 forintnál is többet kellett adni egy euróért, és rohamosan emelkedett a magyar csődkockázat.

Ezért a miniszterelnök és minisztere szűk körben úgy határozott november 17-én, hogy gyorsan visszahívják az IMF-et – erről a legnagyobb titokban tájékoztatták is az éppen a fővárosban lévő küldöttséget.


Fotó: Neményi Márton

Aztán, mint a könyvből kiderül, Matolcsy a Goldman Sachs három bankárával ebédelni ment, és kikotyogta a titkot. Amit a titkárnő így rögzített a könyvben:

“A kulináris élvezetet ígérő étlap és egy mosolygós miniszter kimondottan kellemes ebédet jósolt. Az ételek megrendelése után azonban Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal. És hogy erről a döntésről tájékoztassuk a Nemzetközi Valutaaalapot és az Európai Uniót, már el is küldtük a levelet Brüsszelbe és Washingtonba.

A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek.

A történtek után Matolcsy egészen biztos volt abban, hogy minden korábbi híresztelés igaz: a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen.”

Ami ezért volt nagy hiba, mert a jelenlévők megtudhatták, hogy hamarosan erősödni fog a forint. És ezt akár ki is használhatták volna, és jól bevásárolhattak volna belőle, amíg a bejelentés meg nem történik, hogy jó nagyot kaszáljanak.

S valami hasonló történt is, mert, mert mint a portál írja, fél kettőtől valakik elég jelentős mennyiségű forintot vásároltak. S az aznap délután, amikor bejelentették, hogy visszahívják az IMF-et, rögtön 4 forintot erősödött a forint – ez látszik is az Index grafikonján.

Kérdés, benfenntes kereskedésnek minősül-e egy ilyen hiba, és lehet-e következménye. A lap jogi szakértőket kérdezett, de egyértelmű választ nem kaptak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik