Gazdaság

Milliárdos csekket kapott a NAV-tól

A gyári munkás még évekkel ezelőtt keveredett egy kétes ügybe, ami miatt majdnem az ujjait is elveszítette- Kamatok nélkül 830 év alatt tudná kifizetni a követelést – számol be az Index.

A lapnak a történetét elmesélő férfi újsághirdetésben figyelt fel egy építőipari cégre, ahol hivatalosan ugyan sosem jelentették be, de alkalmazták. Annyi volt a dolga, hogy banki megbízottként vegyen fel pénzt a bankból, és adja át a megjelölt személynek.

Rizikós

A megbízói  annyit mondtak, hogy az összegek, amiket fel kellett vennie, építkezéshez, bérekhez, új eszközökhöz kellettek. Ő meg nem kérdezősködött, nem kért papírokat bizonyításként, megtisztelve érezte magát, hogy rá esett a választásuk. A hihetetlen mennyiségű pénzt elnézve úgy érezte, hogy valami kezdődő nagy dolog részese. Egyszer lopással vádolták meg főnökei: azzal fenyegették meg, hogy egyenként levágják az ujjait. Végül a számlatörténet őt igazolta.

2008-ban összesen másfél milliárd forintot vett fel, átvételi elismervényt egyszer sem kért vagy kapott. Hozzátette, hogy a meghatalmazást, amivel több alkalommal felvette a pénzt, megsemmisítette. Megbízatása fél évig tartott, a legtöbb érintett azóta eltűnt, a pénzt most a férfin keresi az adóhatóság.

A NAV 2008 óta folytat vizsgálatot. Sok a nyitott kérdések, például két külföldi – az egyik tulajdonos és az ügyvezető – a bevándorlási hivatal szerint nem is végezhetett volna gazdasági tevékenységet Magyarországon. A felvett másfél milliárd azonban a férfi vagyongyarapodásának számít, mivel az ő aláírás szerepel a papírokon.

A lap által megkérdezett büntetőjogász szerint, ha nincs átvételi elismervény a pénz átadásáról, akkor a férfinak kell majd igazolnia a rendőrség és a bíróság előtt, hogy valóban átadta a pénzt valakinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik