Gazdaság

Gyógyhatást ígértek, 16 milliós bírságot kaptak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16 millió forintra büntette a Vitaminkosár Gyógyszer Forgalmazó és Szolgáltató Kft.-t, mert a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Protexin Florea IBS elnevezésű speciális, gyógyászati célra szánt tápszer népszerűsítése során.

A GVH keddi, MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a vállalkozás 2011 januárja és 2012 novembere között a Protexin Florea IBS nevű termékének gyógyhatást tulajdonított anélkül, hogy erre vonatkozóan a jogszabályokban előírt engedélyt megszerezte volna, egyes kommunikációiban nem bizonyított egészségre ható állításokat alkalmazott, valamint azt állította, hogy az általa forgalmazott termék az egyetlen klinikai vizsgálattal igazolt hatású probiotikum Magyarországon – számolt be az MTI.

Kiszolgáltatottabb fogyasztókat céloztak

A versenyhivatal megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása, egészségügyi állapotuk javítása miatt keresték a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket. A GVH kiemeli: az olyan fogyasztó, akinek valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn a szervezetében, sérülékenyebb, egészségi állapotánál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben van a vállalkozások tájékoztatásaival, reklámjaival szemben.

A GVH megállapítása szerint a vállalkozás nem igazolta megfelelően, hogy a Protexin IBS Florea, valamint az abban található probiotikus baktériumtörzs rendelkezik a reklámokban szereplő hatásokkal. Megtévesztőek voltak a klinikai vizsgálatokra vonatkozó állítások is, mivel a Protexin Florea IBS készítményen kívül Magyarországon forgalomban vannak olyan probiotikumok, amelyek gyógyszer termékkategóriába tartoznak, ennek megfelelően hatékonyságukat klinikai vizsgálatokkal igazolták.

A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy a Vitaminkosár Gyógyszer Forgalmazó és Szolgáltató Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért a hivatal 16 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a hosszú ideig elhúzódó reklámozás miatt a tájékoztatások a fogyasztók széles rétegéhez jutottak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik