Varga: a gyenge forint nem veszélyezteti a költségvetést

A nemzetgazdasági miniszter szerint a tervezettnél gyengébb forint csak mérsékelt kiadásnövekedést jelent.

Korábban a témában:

Varga Mihály szerint a forint árfolyamának változása nem fog nagyobb hatást gyakorolni a költségvetésre. A nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel és az MR1 180 perc című műsorában is beszélt erről csütörtök reggel.

Nem aggódik

Elmondta, hogy a forint gyengülése okozhat többletkiadást a költségvetésnek, hiszen az idei büdzsét 296 forintos euróárfolyammal tervezték, de ez valószínűleg nem jelent olyan mértékű változást, amit ne lehetne fedezni a tervezett 220 milliárd forintos tartalékból.

Varga Mihály ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyengébb forint kedvező hatással lehet a kivitelre. Szavai szerint a költségvetésre sem egyirányú a hatása, hiszen miközben növeli a külszolgálattal kapcsolatos kiadásokat, a bevételeket is növeli például az, hogy az uniós támogatások forintértéke emelkedik a magasabb euróárfolyam miatt.

Nincs harag?

Ezek szerint a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter mégsem neheztel elődjére, Matolcsy Györgyre, amiért az MNB kedden a vártnál magasabbat nyisszantott a kamatból. Pedig a döntés előtt küldött neki egy finom jelzést, utalva rá, hogy reméli, a monetáris tanács keddi ülésén felelősen fogják értékelni, hogy milyen árfolyam viselhető el a költségvetésnek, jó az exportnak és a devizahiteleseknek.

A kamatdöntés tudjuk mit hozott: míg a piac 10 bázispontos csökkentést várt, a jegybank 15 bázispontnyit vágott. Így újabb történelmi mélypontra, 2,7 százalékra csökkent az alapkamat. Azóta van lejtmenetben a forint.

Kómában a forint

Az eurót csütörtökön néhány perccel reggel hét óra után 313,71 forinton jegyezték. Szerdán késő este 313,49 forinton állt. A dollár árfolyama 228,00 forint volt, előző este 227,80 forint körül forgott. A svájci frank 257,23 forint, szerda este 256,85 forinton állt a jegyzés. A japán jennel 2,2382 forinton kereskedtek az előző esti 2,2290 forint után. Az euró halványan erősödött, kora reggel 1,3755 dolláron jegyezték.

Nem sokkal 9 óra előtt ismét átlépte a 314-et is a forint az euróval szemben – szerdán is többször zuhant erre a kétéves mélypontra.

A miniszter a forint gyengülésének két okáról beszélt, az egyik az ukrajnai politikai események, a másik az amerikai pénzcsapok elzárása. Arra számít, hogy Ukrajnában a helyzet hamarosan rendeződik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.