Gazdaság

Adócsalással vádolják a német autógyárakat Görögországban

opel (opel, )
opel (opel, )

A Daimler, a BMW és az Opel ellen indítottak vizsgálatot, mert túl alacsony áron adták el a kereskedőiknek az autóikat, így csökkentve az adóalapot is.

A gazdasági bűnözés leküzdésére hivatott görög hivatal (SDOE) azzal vádolja a három német autógyárat, hogy irreálisan alacsony áron adják át a kocsikat a kereskedőknek – írta a Spiegel magazin. Ez az ár egy sor adó megállapításának alapja, azaz minél alacsonyabb az ár, annál nagyobb adóbevételtől esik el az állam. Egy S-osztályú gépkocsi importja esetén 22 135 eurót számláznak ki, de a kiskereskedelmi ár ennek négyszerese.

“Ezt nem tűrhetjük” – mondta Teodorosz Floratosz, az SDOE vezetője, megerősítve a Spiegel állítását, de hozzáfűzve, hogy a vizsgálat nemcsak német gyárak ellen, hanem “minden irányban” folyik.

A BMW szerint az elszámoló árak nemzetközi szabványokon alapulnak, és megfelelnek az OECD szabályainak és az európai jognak. A folyamatban lévő vizsgálatról egyik cég sem akart nyilatkozni.

A válság során a 2007. évi 280 ezerről 55 ezerre esett az évente forgalomba állított személyautók száma Görögországban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik