Gazdaság

Fideszesek faggatták Horváth Andrást

horváth andrás (horváth andrás, )
horváth andrás (horváth andrás, )

Két képviselő kezdeményezett találkozót a volt adóhivatali dolgozóval, az áfacsalási botrány kirobbantójával.

A fideszes képviselők találkoztak Horváth Andrással, az áfacsalási botrányt kirobbantó volt adóhivatali dolgozóval – tudta meg az Origo. A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke, Puskás Imre és a bizottság tagja, Dancsó József kezdeményezett beszélgetést Horváthtal.

A portál szerint arról kérdezték, hogy mi van az általa tett ügyészségi feljelentésben és kíváncsiak voltak arra is, hogy mit tapasztalt, amikor még a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozott. A nyomozást az ügyben múlt héten rendelték el.
A fideszes képviselők azt mondták Horváthnak – az ő beszámolója szerint -, hogy azért kezdeményezték a beszélgetést, mert tájékozódni szeretnének az ügyben, az időzítés pedig összefügg a parlamenti vizsgálóbizottság „biztosra vehető felállításával”.

A kormánypárt egyébként egy módosító indítvánnyal felfüggesztette a testület munkáját, amíg a rendőrség vagy az ügyészség nem állapít meg büntetőjogi felelősséget.

Horváth beszélt a képviselőknek arról is, hogy szerinte helye van a parlamenti vizsgálóbizottságnak, mert a feljelentésében hivatali visszaélés gyanúját tette szóvá, azonban vannak az adóhatóságnál rendszerszintű problémák is, ennek a körüljárása pedig rájuk tartozna.

Közben nyilatkozott az ügyben Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese is, aki szerint nincs megoldás a csalásokra, mert az áfarendszerben mindig is lesznek csalók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik