Gazdaság

Az IMF-nek dicsekedett Varga Mihály

Budapesten tárgyalt a Nemzetközi Valutalap kisfőnökeivel a gazdasági miniszter.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken hivatalában fogadta a Nemzetközi Valutaalap nemrég kinevezett, új misszióvezetőjét, Costas Christou-t. A találkozón általános helyzetértékelés történt, mely során a tárcavezető az új, pozitív makrogazdasági adatokat ismertette – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A találkozókon elhangzott, hogy az IMF által kiemelten követett külső egyensúlyi helyzetben, illetve a rövid külső adósság alakulásában hazánk érdemi javulást ért el – emelte ki az NGM közleményére hivatkozva a Világgazdaság és a hvg.hu.

Általános helyzetértékelést is tartottak, amelynek során Varga az új, pozitív makrogazdasági adatokat ismertette – írta közleményében az NGM.

Az IMF számításai szerint egyébként az idén éves szinten stagnálni fog a magyar gazdaság, és jövőre is mindössze 1,3 százalékos növekedés várható, nem kétszázalékos, ahogy a kormány reméli.

Rendszeres konzultációk

Varga Mihály szintén pénteken találkozott Johann Prader-rel, az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatóval. A megbeszélésen az aktuális gazdaságpolitikai eseményeket, illetve az IMF 2010. és 2014. évi irányítási és kvótareformjaival összefüggő kérdéseket tekintették át.

A Nemzetközi Valutaalap budapesti irodája hamarosan bezár, ugyanis Magyarország előtörlesztette az IMF-hitelt. A Valutaalap emellett a jövőben is rendszeres kétoldalú konzultációk keretében folytatja az együttműködést hazánkkal, amely továbbra is tagja a szervezetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik