Gazdaság

Hipermarketek is zárva maradhatnak januártól

Arcedula(430x286)(1).jpg (ár, hipermarket)
Arcedula(430x286)(1).jpg (ár, hipermarket)

Amelyik nagy bevásárlóközpont nem áll át az új pénztárgépekre, az nem fog kinyitni január 1-jén – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Pontosabban „kinyithat, de nem árulhat, legfeljebb kiállítást tarthat” – idézi a nemzetgazdasági minisztert az Origo.

A kormány idén kötelezővé tette az adóhatósághoz bevezetett kasszákat a kereskedők számára. A 250 ezer kisebb kereskedő számára október 1-je volt a határidő, amíg kötelező volt leadni az új pénztárgép megrendelését, a nagyobb kereskedőknek (például hipermarketek) pedig december 31-ig kell átvenniük az új gépeket. A kereskedők szerint ez lehetetlen, főleg azért, mert a megrendelt gépek nem jutnak el addig hozzájuk – emlékeztet a portál.

Varga ezt a jajszót nem hajlandó meghallgatni, azzal vágott vissza, hogy „az online kasszákat micsoda ellenállással szemben kell megvalósítanunk, de be fogjuk vezetni, fegyelemnek kell lenni”.

Tarthatatlan a határidő?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a számítógép alapú, elektronikus naplóval felszerelt pénztárgépek esetében nem tartható az év végi határidő, a karácsonyi bevásárlási forgatagban lehetetlen pénztárgépeket cserélni, átalakítani, így vagy az ajándékvásárlás, vagy a kasszacsere marad el december végéig. A szükséges fejlesztések, átalakítások ugyan már megkezdődtek, de még messze nem zárultak le, a külső pénztárgépszállító szolgáltatók elhúzódó előkészítő tevékenysége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik