Gazdaság

A magyaroknak is szabad a pálya a szlovén privatizációban

kézfogás (kézfogás, )
kézfogás (kézfogás, )

A magyar cégek szlovén privatizációban való részvételének lehetőségeiről tárgyalt a szlovén és a magyar államtitkár.

Szlovéniában Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára tárgyalt Mitja Mavkoval, a szlovén pénzügyminisztérium államtitkárával.

A szlovén kormány által privatizálni kívánt cégek között élelmiszeripari, szerszámgépipari és vegyipari nagyvállalat, sportszergyártó cég, telefontársaság, bank, repülőtér, továbbá turizmus-vendéglátással foglalkozó gazdasági társaságok is megtalálhatók.

A szlovén kormány 2013. május 9-én jelentette be az első privatizációs csomag elfogadását. A privatizációs kormányprogram 15 jelentős, részben vagy egészben állami tulajdonú vállalat teljes állami részvénypakettjének eladását irányozta elő.

A minisztérium tájékoztatása szerint a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozattak és folyamatosan fejlődnek. A 2009-ben bekövetkezett erőteljes visszaesést követően a kétoldalú áruforgalom jelentősen növekedett: 2012-ben a teljes forgalom már 1,7 milliárd eurót tett ki, 2013-ban pedig további növekedés várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik