Gazdaság

A Kúria is dönthet az árfolyamról

Akár az átváltási rátát is megállapíthatja a testület.

A Kúria a devizahitelperekben a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós szabályok alapján jogosult az árfolyamrés vizsgálatára, sőt, egyes esetekben maga állapíthatja meg az átváltási rátát is – írja a Magyar Nemzet.

Az Európai Bizottság ezt az állaspontot a magyar devizahitelperben tartott csütörtöki tárgyaláson fejtette ki az Európai Bíróságon. Lehóczki Balázs, a luxemburgi testület sajtóosztályának munkatársa elmondta: a bíróság az elmúlt hónapokban a Kásler-ügyön keresztül vizsgálta a devizahitelezés gyakorlatát.

Kezdeti szakasz

Az eljárás még kezdeti szakaszánál tart, eddig a peres felek, az uniós tagállamok, egyes uniós intézmények tettek észrevételt, de az OTP, a magyar kormány is elküldte írásos véleményét.

Lehóczki Balázs azt is elmondta a Nemzetnek, hogy az ítélkező fórum csütörtökön nem hozott döntést, és a határozat kihirdetése az eljárási rend alapján csak három-négy hónap múlva várható.

Kásler Árpád és felesége tavaly jogerősen nyert a Szegedi Ítélőtáblán devizahitelügyben, de a hitelt nyújtó bank a döntés felülvizsgálatát kérte a Kúriától. A hazai fórum ekkor kérte Luxembourg segítségét, és egyben indítványozta, hogy a széles körű társadalmi érintettség miatt az Európai Bíróság soron kívül foglaljon állást a feltett kérdésekben. Az EU bírósága a gyors döntést nem vállalta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik