Gazdaság

Bíróság elé állhatnak a nagy hitelminősítők

moodys-weblap (moody's, )
moodys-weblap (moody's, )

Szabálytalanul jártak el a hitelminősítői döntéseikben, és nem javítottak a korábbi hibáikon – állítja az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA), és azt fontolgatja, hogy megbírságolja a Moody's, a Standard & Poor's és a Fitch Ratingst.

A hitelminősítők túl lassan teszik közzé az egyes országok besorolásáról szóló változtatásaikat, és gondok vannak a bizalmas információk kezelésével – derül ki a az ESMA által hétfőn közzétett vizsgálatának eredményéből.

Valaki már hamarabb értesült

A 2013 februárja és októbere között készített vizsgálat szerint a hatóság talált olyan esetet, ahol egy hitelminősítői átsorolást csak a döntés meghozatala után öt nappal jelentettek be, de volt, amikor kéthetes késés is előfordult. Az ESMA szerint az átsorolásokat időben kell bejelenteni, de úgy, hogy legalább 24 órát hagynak előtte az érintett országnak a válaszadásra.

Az ESMA azt is vizsgálja, hogyan volt lehetséges, hogy egy jogosulatlan harmadik fél egyszer hamarabb értesült egy besorolás változásáról, mint maga a piac. A felügyeleti szerv szerint rosszak voltak a külső szakértőkkel való konzultációt szabályozó előírások, így itt is szivároghattak ki információk. Előfordult az is, hogy a vezető elemzők feladatait pályakezdő vagy frissen felvett kollegákra bízták.

“Az ESMA vizsgálata hiányosságokat tárt fel a szuverén hitelminősítői besorolások folyamatában. Ezek kockázatot jelentenek a besorolások és a besorolási eljárás minőségére, pártatlanságára és integritására nézve. A hitelminősítőknek fel kell gyorsítaniuk a folyamataikat, és rendet kell tenniük a saját házuk táján” – mondta el az ESMA elnöke, Steven Maijoor újságíróknak.

Politikailag érzékeny terep

Maijoor szerint a hitelminősítőknek “kiigazítási terveket” kell kidolgozniuk, hogy megfelelnek az új EU-s szabályoknak, és meg kell szüntetniük a korábbi hibás gyakorlataikat is. Maijoor szerint nem meglepő, hogy találtak szabálytalanságokat, mert az egész ágazat elmozdulni kezd a közel teljesen szabályozatlan állapotából egy erősen kontrollált rendszer fele.

A hatóság már márciusban kritizálta a hitelminősítőket, akkor a banki besorolások átláthatatlansága miatt. Az ESMA most még nem döntötte el, hogy lesz-e szükség bírságokra, de a tisztviselői még vizsgálódnak.

A hitelminősítők kulcsfontosságú szerepet játszanak a pénzügyi rendszerben, mert a befektetők az ő elemzéseik alapján ítélik meg, mennyire valószínű, hogy nyereségre tesznek szert egy üzlettel. A pénzügyi és a gazdasági válság viszont rávilágított, hogy a piacok túlságosan is a hitelminősítők ítéleteire hagyatkoznak.

A szuverén államadósságok besorolás politikailag érzékeny témává vált, amikor 2011-ben az S&P lerontotta Görögország besorolását, miközben Athén még mindig tárgyalt az Európai Unióval egy pénzügyi mentőcsomagról.

Ez az eset oda vezetett, hogy közös európai szabályozás alapján 2014-től már csak előre megadott időpontokban módosíthatnak a hitelminősítők az államadóssági besorolásokon. Az előre megadott menetrendtől azt várják, hogy növelni fogja a hitelminősítői döntések átláthatóságát.

Matolcsy György felszólította a hitelminősítőket

Üzleti körökben több helyen kiverte a biztosítéskot, amikor a múlt hét csütörtökön Matolcsy György a jegybank elnöke az Európai Unió pénzügyi biztosát lemondásra, a nagy hitelminősítőket pedig felminősítésére szólította fel.

“A hitelminősítőknek meg kell kezdeniük Magyarország kormányával a felminősítésről szóló tárgyalásokat. Felszólítom ezért a Magyar Nemzeti Bank elnökeként a négy legnagyobb hitelminősítőt, a Standardet, plusz a Moody’s, a Fitch és a Nomura vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg a magyar kormánnyal a felminősítésre vonatkozó tárgyalásokat.” – mondta a Magyar Nemzeti bank elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik