Gazdaság

Csaló húsosokat kaptak el

Illegális hússzállítmányt fogtak egy dunakeszi bevásárlóközpont parkolójában. Az ügyben több nagyobb magyarországi húsfeldolgozó is érintett.

A NAV és a NÉBIH péntek hajnalban illegális hússzállítmányra csapott le egy dunakeszi szupermarket parkolójában. Az ország több területén működő jól szervezett hálózat embereit akkor fülelte le a húszfős akciócsoport, amikor a külföldről illegálisan behozott 11 tonna nyershúst épp átrakodták a lengyel kamionból három teherautóra.

Lengyel-magyar húsbiznisz

A NAV Pest megyei Adóigazgatóságához érkezett jelzés szerint az egyik dunakeszi bevásárlóközpont parkolójában éjszakánként illegális húsátrakás zajlik. Pénteken nulla óra után a 16 adóellenőrből és pénzügyőrből álló akciócsoport a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy munkatársával közösen ütött rajta a húscsempészeken. A külföldi kamionokból előkerült darabolt baromfi nyersárura és hasított félsertésekre a helyszínen már több magyar húsipari cég teherautója várakozott, hogy az illegális hússzállítmányt fővárosi és vidéki vágóhidakon keresztül adózatlanul értékesítsék a hazai piacon.

A termékek állapotából a NÉBIH szakemberei arra következtettek, hogy a húst vélhetően szabálytalanul tárolták, levet engedett, majd újrafagyasztották. Az árun ráadásul semmilyen jelölés nem szerepelt. Bizonytalan eredete és állapota miatt a teljes mennyiséget megsemmisítették.

Jó partneri viszonyban

Az akció során lefoglalt dokumentumokból kiderült, hogy a lengyel kamion rendszeresen szállította az illegális húsárut részben magyar, részben szlovák cégeknek. A vevők az áru átvételekor készpénzben, zsebbe fizettek. A „jó partneri” viszonyt minden bizonnyal az is elősegítette, hogy a hazai vevők egymással rokoni kapcsolatban állnak.

És közben…

Az adóhatóság nyilvántartása szerint az ügyben érintett magyar cégek áfabevallást eddig nem nyújtottak be és közösségen belüli beszerzésről sem vallottak. Velük szemben az adóhatóság már a rajtaütést megelőzően áfaellenőrzéseket indított, amelyek létjogosultságát a péntek hajnali akció tapasztalatai is igazolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik