A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a közelmúltban két olyan alapítványnál vizsgálódott, melyek az 1%-okból az elmúlt években közel egymilliárd forintot kaptak, ám ebből nemes célokra a befolyt pénz alig 1%-át költötték – írja az origo.
A Kehi osztályvezetője, Varga András előadásában – melyben ismertette a hivatal adó 1 százalékokkal kapcsolatos vizsgálati eredményeit – két olyan, meg nem nevezett szervezetről számolt be, melyek az évek során kiemelkedő támogatást kaptak: 4 év alatt mintegy egymilliárd forintot.
A HVG cikke szerint a szóban forgó alapítványok a befolyt összegből mindössze 68 millió forinttal támogatták a beteg gyerekeket, a fennmaradó összeg felhasználásában pedig visszaéléseket találtak az ellenőrök: magáncélú mobiltelefon-használatot, elegáns lakóparkban “irodaként” bérelt lakásokat, személygépkocsi vásárlást. A vizsgálatból kiderült: az alapítványok a céltól eltérően használtak fel 127,7 millió forintot, és pazarlóan használt további 287 millió forintot. Reklámra összesen 231 millió forint ment.
A Kehi ezek alapján úgy döntött, költségvetési csalás bűncselekménye miatt feljelentést tesz, és kezdeményezte az alapítványok számláinak zárólását.
Agresszív lenyúlási kampány
Varga előadásából az is kiderült, hogy a szóban forgó alapítványok profin csinálták a lenyúlást. Több száz domaint tartottak fenn az interneten, melyekre a felhasználók a gyermekmentéssel kapcsolatos keresőszavakkal jutottak.