Gazdaság

Átvágta gázos ügyfeleit a Magyar Telekom

telekom (telekom)
telekom (telekom)

A kedvezményes áron elérhető földgázszolgáltatás népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat, amiért 20 millió forintos bírságot szabott ki rá a GVH.

A cég 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között 5 százalékos Energia Start és 8 százalékos Extra díjkedvezményt ígért a lakossági gázszolgáltatása díjából különböző reklámeszközökön. A kedvezmények mértéke azonban augusztus 31-ét követően csökkent, így a fogyasztók a várhatónál rövidebb ideig, illetve kisebb mértékben juthattak hozzá a kedvezményekhez.

A kedvezmény igénybe vételének feltétele volt, hogy a fogyasztó előfizetője legyen valamely T-Home hírközlési szolgáltatásnak is, valamint a vizsgált időszak egy részében az is, hogy a telefonszolgáltatásra a fogyasztó hűségidőt vállaljon 12 hónapra – áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében.

A fogyasztók számára nem derült ki a reklámokból, hogy a kedvezmény mértéke változhat, valamint a vállalkozás honlapján elérhető kalkulációs lehetőségek is éves szinten számították ki az elérhető kedvezmények mértékét. A bírság meghatározásánál enyhítő körülmény volt, hogy a vállalkozás jelenleg az egyetlen, a lakosság számára elérhető alternatív piaci szereplő, illetve, hogy a kedvezmények mértékének csökkenése ellenére a fogyasztók még így is kedvezőbb díjat fizetnek az egyetemes szolgáltatói díjnál.

Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor a GVH, hogy a vállalkozás ellen többször folyt már eljárás – ugyan nem ezen a piacon – a fogyasztók megtévesztése miatt, valamint azt, hogy a kampánya a fogyasztók széles köréhez eljutott – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik