Gazdaság

Varga: Könnyebb lesz 2014, mint az idei év

Varga Mihály (varga mihály)
Varga Mihály (varga mihály)

Picivel mindenkinek több jut jövőre, de nem választási költségvetést készített a kormány – hangoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd reggel a közrádióban.

Olvassa el, mire alapoz Varga!

Régen az volt a szokás, hogy választási évben az aktuális kormány „ami a csövön kifért” alapon tervezte a költségvetést. Ők most nem így tettek, mert nem szeretnének visszaülni az EU szégyenpadjára – emelte ki Varga a júniusban lezárult túlzottdeficit-eljárásra utalva.

A költségvetés Csáki szalmáját rendbe tette a kormány – véli a miniszter, így a kabinet a hétköznapi átlagemberek szintjén is segíteni tud, hogy könnyebb év legyen a 2014-es. Azt is elmondta, hogy szerették volna 5 százalékos növekedésre alapozni a büdzsét, de meg kellett elégedniük a 2 százalékos GDP-bővülést feltételező bevételi forrásokkal

A miniszter örül, a költségvetés nem

Varga azt is elmondta, hogy személy szerint örül annak, hogy alacsony az infláció, de ez kifejezetten rossz a költségvetésnek. Hozzátette: gond akkor lehet ebből, ha jövőre nem nő 2,4 százalékra az infláció, mert akkor elmaradhatnak a fogyasztási adóbevételek. Ekkor az ilyen esetek kivédésére szolgáló a 220 milliárd forintos tartalékhoz nyúlnának.

A miniszter bevételi oldalon kockázati tényezőként említette a pénztárgépek online bekötését az adóhivatalhoz, amire szerinte nem az elvárásoknak megfelelően, hanem ”komotósan, lassan, vérszegény módon” reagált a piac.

Vannak ötletek

Jöhet a luxusadó

Varga arra is kitért, hogy maradnak a különadók, de csökkenhetnek, ha jól alakul a gazdasági helyzet. Nem került le a terítékről a luxusadó kérdése sem: a kormány szerdán tárgyal róla. Az adótörvény-tervezetek közt téma lesz az is, hogy adómentessé tegyék a bankkártyás fizetéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik