Gazdaság

Még olcsóbb lesz az életünk

csekk (csekk, )
csekk (csekk, )

Legalábbis rezsit még kevesebbet kell fizetnünk.

A Fidesz szóvivője szerint novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért, az áramért.

Zsigó Róbert közleménye szerint a kormány már dolgozik a tűzifa- és a széntüzelés árának csökkentésén, valamint a tavaly indított szociális tűzifaprogram kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti. Hozzátette: az Országgyűlés a következő hónapokban tárgyalja a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára. Zsigó Róbert azt írta, a Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja.

Kitért arra, hogy a Fidesz egy hete indult, Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumát országszerte ötvenhat településen tartották meg. Ezeken a kormánypárt politikusai személyesen köszönték meg az állampolgároknak a rezsicsökkentés támogatását.

A rezsicsökkentés számokban

Az eddigi, januárban majd júliusban megvalósuló rezsicsökkentés fejenként összesen évi 16 ezer forintnyi megtakarítást jelentett minden hazai felhasználónak, azaz havonta körülbelül 1300 forinttal kevesebb pénzt kell számlákra kifizetnünk. Azonban sem a rezsivel tartozók számán, sem arányán, sem a tartozások összegén, sem a kikapcsolt fogyasztók számán nem látszik egyelőre, hogy a rezsicsökkentés megkönnyítette volna a bajban lévők helyzetét.

A GKI Gazdaságkutató Zrt közben arra figyelmeztet, hogy a rezsicsökkentés elsősorban a lakosság közérzetének javítására irányul, s nemhogy nem javítja, de kifejezetten rontja a növekedés esélyét.

A napi.hu összesítése szerint 2010 és 2012 között éves átlagban 4,1 százalékkal növekedett az áram és 18,3 százalékkal a gáz ára. A portál azt is kigyűjtötte, hogyan változtak az energiaárak 2000 és 2010 között. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik