Gazdaság

A magyarok többsége csak kéthetente eszik húst

ebéd (ebéd, )
ebéd (ebéd, )

A húsfogyasztás évről évre csökken, és várhatóan ez továbbra is így lesz. Az, hogy mennyit és milyen húst eszünk, jól jellemzi az életmódot és a társadalmi státuszt is.

A szárnyashúst a magyarok 97 százaléka, míg a sertéshúst 89 százalék kedveli. Ezzel az értékkel a baromfi a második, míg a sertéshús a tízedik legkedveltebb az összes élelmiszer sorában – derül ki a GfK Hungária étkezési szokásokat vizsgáló tanulmányából.

A marhahúst a magyarok 59 százaléka kedveli (35. hely), a vadhúsokat pedig 40 százalék (47. hely), ami kevésbé előkelő hely a kedvencek listáján.

A férfiak kedvence

A baromfihúst minden korosztály és társadalmi csoport egyformán szereti. A vörös húsok közül a sertéshús ugyan kisebb mértékben, de a marha- és a vadhús határozottan a férfiak kedvence.

Az életkorral együtt fejlődik az ízlelésünk, így e húsfajták népszerűsége is: 30 éves kor alatt az átlagnál lényegesen alacsonyabb a vörös húsok kedveltsége, 40 éves kör fölött viszont annál magasabb.

Baromfihús kéthetente

A baromfihús az egyik legszélesebb körben fogyasztott élelmiszerünk: minden második honfitársunk étrendjében hetente többször, 96 százalékuk asztalán pedig kéthetente jelenik meg.

Fotó: MTI / Soós Lajos

Nemek és életkor szerint nem mutatható ki számottevő különbség a baromfifogyasztásban, ellenben gyakoribb a szárnyashús fogyasztása a felsőfokú végzettségűek, a magukat egészségesen táplálkozóknak tartók és a rendszeresen főzők körében.

Szárnyasfront

A Háztartáspanel adatai azt is mutatják, hogy a 2012. július és 2013. június közötti időszakban kilogrammonként átlagosan 865 forintért beszerezhető csirkehúsból évente mintegy 14 alkalommal vásárol egy háztartás alkalmanként 2,2 kilogrammnyit

Az egyéb szárnyasok közül kiemelik még a pulyka-, valamint kacsafogyasztást, melyből közel azonos, 6 kilogramm körüli mennyiséget szerzett be egy-egy vásárló háztartás a fent említett időszakban. A valamivel alacsonyabb átlagáron elérhető kacsahúsból ritkábban (évente háromszor) bár, de jellemzően nagyobb mennyiség (2,1 kilogramm) kerül a bevásárlókosárba, mint pulykából (évente négyszer 1,6 kilogramm).

Sertéshús kéthetente

A sertéshús a magyarok egyharmadának hetente többször is tányérjára kerül, 87 százalék pedig saját bevallása szerint kéthetente eszik valamilyen sertésből készült ételt. A kedveltséggel párhuzamosan a fogyasztási gyakoriságban is a férfiak járnak elől.

85 százalékuk hetente eszik sertéshúst, míg a nőknek csak a 67 százaléka. A sertésfogyasztásban élen járnak a fizikai munkát végzők, nagycsaládban élők és a kisebb települések lakosai.

Az iskolai végzettségtől is függ a húsfogyasztásunk

A magasabb iskolai végzettségűek körében az átlagosnál alacsonyabb a sertéshús fogyasztása, nem igaz viszont ugyanez a marhahúsra és a vadhúsra. Míg a magyarok 10 százaléka fogyaszt csak legalább hetente marhahúst, a magasabban képzettek és magasabb jövedelműek körében ez az arány eléri a 16 százalékot.

A vadhús igazi különlegességnek számít, évi néhány alkalommal kerül csak egy átlag magyar tányérjára.

Marhahús évente háromszor

A vizsgált időszakban egy vásárló háztartás átlagosan mintegy 30 kilogrammnyi sertést és mindössze 4,8 kilogrammnyi marhahúst vásárolt. S míg a hentespultnál sertésből évi 13-14 alkalommal bevásárlásonként 2,2 kilogrammnyit kért egy vevő, addig marhahúst évente háromszor vásárolt, alkalmanként 1,6 kilogrammnyit.

Az átlagárakat nézve a marhahús az elemzett húskategóriák közül a legdrágább: a vizsgált időszakban kilogrammonként átlagosan 1706 forintba került.

Évek óta csökken a húsfogyasztás

Bár a húsfélék kedveltségének arányszámai meglehetősen magasak, a fogyasztás hosszú évek óta fokozatosan csökkenő tendenciát mutat, s várhatóan ez az elkövetkező időkben is folytatódni fog – vázolta a trendeket a piackutató cég ügyfélkapcsolati igazgatója, Dörnyei Otília.

A fehér húsok népszerűsége szerinte részben az egészséges életmódot népszerűsítő kampányoknak, részben pedig – érthető módon – a pénztárcakímélőbb áraknak köszönhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik