Gazdaság

Ilyen feltétellel mennének bele a bankok az adósmentésbe

bank(1)(960x640).jpg (bank, )
bank(1)(960x640).jpg (bank, )

A nemzetgazdasági miniszternek írt bankszövetségi levélből derül ki, mit kérnek a bankok cserébe az adósmentésért.

Hitelforintosítás és gyorsított árfolyamgát volt a bankok két javaslata az adósmentésre. Az új adósmentési program több százmilliárd forintos költséget jelent majd a bankoknak, amit önként bevállaltak. Úgy tűnik azonban, mégiscsak kérnek valamit cserébe: szabadulnának a perektől.

Állítólag Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldte a Magyar Bankszövetség azt a nyilvánosságra került levelet, amelyből kiderült, hogy a bankok mit kérnek. Azt szeretnék, hogy „a bank által nyújtott kedvezmények igénybevételének az is a feltétele lehessen, hogy az ügyfél a korábbi, a forintosítást megelőző jogviszonyt megerősítse, és lemondjon a korábbi szerződéses jogviszony, vagy annak egyes elemei megtámadásának jogáról” – adta hírül az Azénpénzem.hu.


Fotó: Neményi Márton

A bankok azt is szeretnék kivédeni, hogy a bíróságok úgy mondják ki egyes devizahiteles szerződések érvénytelenségét, hogy utána nem módosítják a szerződést a helyreállítás érdekében, vagyis nem másolják le a Kúria korábbi döntését. Ennek kivédésére és a hosszú perek elkerülésére azt is kérték a nemzetgazdasági minisztertől, hogy „a jogalkotó általános érvénnyel mondja ki, hogy az ellenérdekű fél az eljárás során viszontkereset nélkül is kérheti az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – reményeink szerint a szerződés reparálásának – alkalmazását”.

A levélben arra is kitért a szövetség, hogy szerintük jelenleg sok esetben visszaélésszerűen kérik az ügyfelek a szerződések semmisségének megállapítását.

A bankok egyébként szorgalmaznák, hogy az elengedett tartozás után ne kelljen adót fizetni, és azt sem tartanák kizártnak, hogy az igazán bajban lévő hiteleseknél (akik 90-120 napja késnek a törlesztéssel) akár a tartozás 40 százalékánál többet is elengedjenek. Bővebben itt olvashat a témáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik