Gazdaság

A Microsoft megveszi a Nokiát

microsoft (microsoft, )
microsoft (microsoft, )

A Microsoft amerikai számítástechnikai óriáscég 5,44 milliárd euróért (hozzávetőleg 1630 milliárd forint) megveszi a Nokia mobiltelefon-üzletágát.

A finn cég elnök-vezérigazgatója, Stephen Elop közlése szerint a tranzakció várhatóan 2014 első negyedévében fejeződik be. A Nokia hosszú időn keresztül vezető pozíciót töltött be a mobiltelefonok piacán, az utóbbi időben azonban mind több gondot okozott számára az okostelefonok gyártásában élen járó Apple és Samsung által keltett kihívás. A tervezett üzletet jóvá kell hagyniuk a Nokia részvényeseinek is.

A finn cég 2011-ben lépett partneri kapcsolatra a Microsofttal, és azóta az amerikai cég Windows szoftverjét használja okostelefonjaihoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik