Öröm az ürömben, hogy a válság alatt kevésbé hízhattunk el, mint korábban. Ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a válság kirobbanása után erősen visszafoghattuk az otthoni kajálást, mert kevesebb élelmiszert vásároltak az emberek.
Egyre kevesebbet eszünk
Korábban egy-egy ember akár 70 kilogrammnyi húst és hústerméket is bevágott egy évben, 2011-ben azonban már a 60 kilogrammot sem érte el a fogyasztás.
Tejből és tejtermékekből is vagy 10 literrel kevesebbet fogyasztottunk, mint mondjuk 2007-ben. 2002-ben még majdnem minden napra jutott egy tojás, most már csak 217 darab jut egy emberre egy év alatt.
Négy-öt kilóval kevesebb zsiradékot, lisztet, rizst és cukrot ettünk meg 2011-ben, mint a válság előtti időkben. Egyedül krumpliból vettünk többet.
Ha mindent összeadunk, mint a KSH tette, akkor az jön ki: naponta 239 kilokalóriával – egy szép szelet torta vagy egy nagy szendvics értékével – kevesebbet eszünk, mint 2007-ben. Méghozzá minden egyes nap. Minden egyes ember. (Persze ez egy átlag, tehát van, akire inkább, van, akire kevésbé igaz.)
Évi 8 kiló mínusz?
Hogy ez pontosan mit jelent, arra csak évek múlva fogjuk megtudni a választ. Egy dolog biztos: bármi, ami csökkenti a magyar lakosság elhízottságát, életeket menthet.
Egy 2009-es országos felmérés szerint a felnőttek kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Tehát kétszer annyian orvosi értelemben kövérek, mint ahányan nem. A kutatásból az is kiderült: valójában sokkal több ember eszik egészségtelenül sokat és mozog egészségtelenül keveset, mint ahányan magukról ezt gondolják.
Ám a statisztika a háztartások fogyasztását vizsgálja különböző költségnaplók alapján, tehát elképzelhető, hogy az otthonon kívüli fogyasztást nem számolták el precízen az emberek.
Mindenesetre, ha napi 240 kilokalóriával kevesebbet fogyaszt valaki, akkor akár 8 kilót is leadhat egy év alatt anélkül, hogy többet mozogna.
Fotó: Northfoto
Csak zabáltunk, zabáltunk
Ha a hatvanas évekig visszamenően megnézzük, hogyan alakult az emberek tápanyagfogyasztása Magyarországon, tulajdonképpen jól kirajzolódik, mikor mennyi keserűség és düh volt a néplélekben.
A legtöbbet a nyolcvanas évek végén evett a magyar, nem véletlenül hívják gulyáskommunizmusnak történelmünknek ezt az időszakát. Akkor átagosan 3300 kilokalóriát is elpusztított naponta egy magyar ember (és ebben benne vannak a gyerekek és madárétkű idősek is.)
Enni sincs kedvünk, pénzünk
A válságok azonban mindig elveszik a nép étvágyát. A hatvanas évek elején és a Bokros-csomag idején ugyanis épp ugyanide esett vissza a fogyasztás, mint ahol ma van, napi 2800 kilokalória környékén.
Elsőnek a húst fogjuk vissza. A „legjobb” években 80 kilót is megevett egy ember, a „rossz” években pedig negyedével kevesebbet. A cukorfogyasztásunkat is ennyivel csökkentjük.
Tejből heti egy litert tudunk megspórolni. A nyolcvanas évek csúcsához képest pedig majdnem feleannyi tojást eszünk ma.
Az pedig már csak a slusszpoén, hogy a reáljövedelmünk (!) eközben elméletileg másfélszer akkora, mint a hatvanas években. Ezek szerint hiába, hogy enni mégiscsak kell, valójában más dolgok fontosabbak.
