Július közepétől már csak a nemzeti dohányboltokban lehet majd dohányterméket venni. Ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 48 ezer helyett nem sokkal több, mint ötezer helyen lehet majd beszerezni a füstölnivalót. S számítani lehet rá, hogy a forgalmasabb, kapósabb helyek kivételével elég sokat kell majd talpalni érte. Na meg drágulnak is a dohánytermékek, mert a jelenlegi 3-4 százalék helyett legalább 10 százalékos árrés lesz rajtuk.
Úgy tűnik azonban, hogy a dohányosok nem pánikoltak be. Pedig már februárban is voltak olyan kisboltok, ahol nem lehetett cigit kapni. Ezzel együtt sem indult meg még a prognosztizált felvásárlási láz. A lapunk megkeresésére válaszoló áruházláncokban legalábbis még nem tapasztaltak semmi ilyesmit. Viszont a következő két hétben számítanak erre. A láncoknál a hónap közepéig lesz cigi. De hogy utána mi várható, arra még nem mindenhol tudtak választ adni.
Nem nőtt a cigiforgalom
A Lidl nem tapasztalt áruházaiban cigarettafelvásárlási lázat, mint ahogy azt sem, hogy a vásárlók nagyobb mennyiségű cigarettát vásárolnának egyszerre. Ezzel összefüggésben forgalomnövekedést sem észleltek. Náluk július 15-ig tartják a teljes termékkínálatot, de azt még nem tudták megmondani, hogy később hány áruházukban vagy annak közelében lesz árusító hely.
Hasonló tapasztalatokról számolt be a Spar is, ahol szintén teljes kínálat lesz július közepéig. A még folyamatban lévő tárgyalás és engedélyeztetés miatt ők sem tudták megmondani pontosan, hány nemzeti dohánybolt lesz náluk vagy a közelükben.
Elkezdődik a pultcsere
Az Auchanban minimális, 1-2 százalékos forgalomnövekedést mértek a dohánytermékeknél az elmúlt két hétben a megelőző két héthez képest. De mint mondták, ez megszokott ingadozás, ami összefüggésben van azzal, hogy zömében hó elején vagy tizedike körül kapnak fizetést az emberek. A slágertermékek végig kaphatóak lesznek áruházaikban, de a kiegészítő kínálat szűkülhet.
Nyitásra váró nemzeti dohánybolt Szolnokon
Fotó: MTI / Mészáros János
Azt is elmondták, hogy hétfőtől elkezdik lecserélni a pénztáraknál lévő pultokat, s ahol ez már megtörténik, ott nem lesz cigi. Még nem tudták biztosra mondani, hogy mind a 18 áruházukban lesz-e dohánybolt az üzletsoron, de bíznak ebben.
A Tescótól annyit tudtunk meg, hogy 217 üzletükből 92-ben (vagy az üzletsoron, vagy külön bejáratú helyiségben, vagy a parkolóban) biztosan lesz dohányüzlet, de lehet, hogy több helyen is.
Nem tartanak ellátási problémától
A CBA áruházaiban sem tapasztaltak még a dohánytermékek iránt fokozott érdeklődést, semmi forgalomnövekedést nem látnak. Úgy vélik, hogy ez inkább július első hetétől fordulhat elő, hiszen a munkavállalók többsége akkor fogja megkapni fizetését. Elképzelhetőnek tartják, hogy a dohányzók egy része ekkor a szokásosnál nagyobb mennyiséget fog vásárolni.
A CBA franchise rendszeréhez tartozó kis- és közepes vállalkozások egyébként saját hatáskörben döntöttek arról, hogy pályáztak-e nemzeti dohánybolt létesítésére. A magyar üzletláncnál mostanáig több mint 3300 dohányértékesítési pont szerepelt. Az eredményhirdetés után az derült ki, hogy mindössze 278 marad. Ez komoly problémát jelent a láncnak. Bíznak azonban abban, hogy több dohánybolt is nyílhat majd a vonzáskörzetükben – sok partnerük még tárgyal erről a koncessziós nyertesekkel. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban is a teljes termékválasztékot tudjanak kínálni, nem tartanak ellátási problémától.