Gazdaság

Egyéni nyugdíjszámla: csak a következő ciklusra lesz belőle valami

nyugdíjasok (nyugdíjas, )
nyugdíjasok (nyugdíjas, )

Az egyéni nyugdíjszámlás rendszer kialakítására legújabban jövő év június végi határidőt szabtak. Vagyis már csak a következő kormányzati ciklusra készülhet el a magánnyugdíjpénztárak beszántásakor beígért nyilvántartás.

A kormány azzal nyugtatta meg anno a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő embereket, hogy majd lesz egyéni nyugdíjszámla, és ott nyilvántartják az államosított magánpénztári tagdíjakat is. 2010 végén még úgy volt, hogy a következő év májusára elkészülhet az új nyilvántartás, ami arra lenne jó, hogy mindenki pontosan tudja, mennyi nyugdíjra számíthat majd öregkorára. 2011 év elején már jött a hír, hogy legalább egyéves csúszás lesz. Aztán 2012 őszén maga Orbán Viktor utasította a kabinet érintett tagjait, hogy haladjon a dolog. Akkor az volt az új ígéret, hogy még ebben a ciklusban lerakják az egyéni számlavezetés alapjait.

Aztán idén januárban az Emberi Erőforrás Minisztériuma úgy látta: azzal, hogy a magánpénztári tagok visszaléptek az állami rendszerbe, a számlájukon lévő követelésük is megszűnt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig azt mondta nem sokkal utána, hogy még nem tudni, hogyan indulnak az egyéni számlák, és nem indokolt már a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások jóváírása. Azóta már tudjuk, valóban nem tartják be majd Matolcsy eredeti ígéretét. Csak az idei évtől befizetett nyugdíjjárulék összegét tartanák nyilván az egyéni számlákon, vagyis például a korábbi magánnyugdíjpénzeket sem.

Ráadásul most úgy tűnik, mégis a következő ciklusra marad a megvalósítás. Legalábbis az állam által kiírt 1,3 milliárd forintos pályázat megvalósítási határideje 2014. június 30. – adta hírül a Ténytár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik