Gazdaság

Több zsebből fizethetjük a strandot

strand (strand)
strand (strand)

Bővül a Széchenyi-pihenőkártya zsebeinek felhasználási köre.

Július 1-től már nem csak a szálláshely-szolgáltatást, hanem a gyógyfürdő- és strandbelépőt is fizethetjük a Széchenyi-pihenőkártya (Szép-kártya) bármelyik zsebéből. Ezeknél a szolgáltatóknál eddig kizárólag a harmadik, szabadidő zsebet lehetett használni. Ezzel párhuzamosan bővül a szálláshely-zseb felhasználhatósága és új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a Szép-kártyával fizethető szolgáltatások közé. A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a kormány május végén döntött.


Fotó: MTI / Pénzjegynyomda

A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM), mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafeteriarendszer bevezetése óta – 2010-ről 2012-re – 38 százalékkal csökkent az utalványforgalom. Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a Szép-kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány a szakmai szövetség javaslatát elfogadta.

A szálláshely-zseb felhasználása is a szálláshely-szolgáltatók kérését figyelembe véve változik: ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a Szép-kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely-szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben pl. a félpanziós ellátást vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely-zsebről.


Fotó: MTI / Mohai Balázs

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények (pl. futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni Szép-kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz – írja az NGM. Hiszen ezek a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják.

A Szép-kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára lehetnek kedvezőek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik