Gazdaság

Besokallt az E.ON

foldgaz-eon(1)(960x640).jpg (földgáz, eon, )
foldgaz-eon(1)(960x640).jpg (földgáz, eon, )

Felülvizsgálja az orosz Gazprommal kötött gázszállítási szerződését a Magyarországon is érdekelt német E.ON.

A  WirtschaftsWoche című lap a német vállalattól származó információkra hivatkozva azt írta hétvégi számában, hogy az E.ON akár teljes egészében felmondhatja hosszútávú szállítási szerződését. A cég szerint az orosz földgáz túl drága, inkább a nyugat-európai azonnali(spot) piacról venne a jövőben a gázt. A társaság szóvivője további részletek nálkül azt sem zárta ki, hogy más, versenyképesebb árat kínáló orosz forrásból szereznék be a földgázt.

Az ár kérdése már korábban is vita tárgya volt a két vállalat között, mígnem tavaly júliusban az E.ON-nak sikerült árcsökkentést elérnie az orosz gázipari óriásnál az árképzési formula módosításával. Az E.ON, akárcsak az orosz gáz legtöbb vevője, az olajárhoz kapcsolt képlet alapján számol el a Gazprommal. Az olajár azonban az elmúlt évben lényegesen magasabb volt a spotpiaci gázáraknál, vagyis az európai kereskedőknek, köztük az E.ON-nak is, veszteséget okozott az importszerződés. A Gazprom viszont nem akart változtatást.

A Gazprom 1973 óta szállít földgázt Németországban. Az érvényben lévő hosszútávú szállítási megállapodás 2036-ig szól, és 600 milliárd köbméter földgáz szállítása szerepel benne. Az E.ON nemrégiben eladta az MVM-nek magyarországi gáz üzletágát, azaz az E.ON Földgáz Trade (EFT) és az E.ON Földgáz Storage (EFS) vállalatokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik