Gazdaság

Ennyivel fizetünk többet az ennivalóért

bevásárlás (szupermarket, )
bevásárlás (szupermarket, )

5 százalékkal nőttek az élelmiszerárak idehaza az első negyedévben, ez több, mint az uniós átlag.

A Nielsen piackutató szerint az idén január és március között Európában 3 százalékkal drágultak az élelmiszerek a múlt év első három hónapjához viszonyítva. Hét országban volt ennél nagyobb áremelkedés: Törökországban 9 százalékos drágulás volt, utána Magyarország és Hollandia következik 5-5 százalékkal, majd Finnország, Ausztria, Szlovákia, Csehország egyaránt 4 százalékkal.

Az első negyedévben Magyarországon átlagosan 2 százalékkal nőtt az élelmiszerboltok bevétele, míg a vizsgált 21 európai országban átlag 3 százalékkal. Nominálisan az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom legnagyobb növekedését 12 százalékkal Törökország érte el, Finnországban és Ausztriában 5-5 százalékos volt ez a mutató. Írországban és Görögországban viszont az élelmiszerüzletek bevétele 2-2 százalékkal csökkent, az utóbbiban az átlagárak is 2 százalékkal alacsonyabbak lettek.

Amíg a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben a bolti forgalom növekedésének mértéke egyre csökkent, addig ez a kedvezőtlen tendencia idén január–március között pozitívra változott. További pozitív fejlemény, hogy a mennyiségi eladás is emelkedett az idei első negyedévben, ha csak kis mértékben is, 0,2 százalékkal az előző negyedévek csökkenése után.

Kiemelkedően bővült az eladott mennyiség Norvégiában, 3 százalékkal, Törökországban, Svédországban és Svájcban pedig 2-2 százalékkal. A legnagyobb arányú, 6 százalékos csökkenést mennyiség szempontjából Írországban, 3 százalékost Magyarországon, 2 százalékost pedig Hollandiában regisztrált a Nielsen a vizsgált huszonegy európai ország közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik