Gazdaság

Szuperbacikkal fertőzöttek a húsok

Egy jó tatárbifsztek elfogyasztásába bele is lehet halni az Egyesült Államokban.

 

 

Azt ma már talán mindenki tudja, hogy nem szabad náthára antibiotikumot szedni, s hogy a szappanok és tisztítószerek közül sem érdemes az antibiotikumosakat választani. Az emberiségnek már csak néhány hatásos antibiotikumja van, amit nem „tanultak ki” a baktériumok, vagyis amik még hatnak egyáltalán ellenük, ha elszaporodnak bennünk valamilyen fertőzés esetén.

Ehhez képest jó nagy csapás a lelki békénkre az a jelentés, amelyet az amerikai élelmiszerbiztonsági és gyógyszerhatóság, az FDA adott ki: az amerikai szupermarketek polcain csinosan becsomagolva ülő húsok megdöbbentően nagy részében antibiotikum-rezisztens baktériumokat találtak. A jelentést olyan csendben adták ki, hogy sokáig észre sem vette senki, s csaknemrég figyelt fel rá az Environmental Working Group civil szervezet.

A döbbenetes számok

A hatóság jelentése szerint a darált pulykahús bizonyult a legveszélyesebbnek: a minták 81 százalékában találtak olyan kórokozókat, amelyek kiröhögik a gyógyszereinket. A sertéshússzeletek majdnem 70 százalékában, a darált marhahús 55 százalékában és a csirkehúsdarabok 39 százalékában volt ugyanez a helyzet. És az sem mindegy, hogy milyen baktériumok antirezisztens verziói jelentek meg: a szalmonella, a campylobacter és az e-coli.

Csak az első két baktérium (szeldebb verziói) évi 3,6 millió ételmérgezést okoz az USA-ban – mi lesz, ha ezek egy jelentős része nagyon nehezen kezelhető antibiotikum-rezisztens törzsekből áll majd? Több millió ember hal bele egy rare-re sütött steakbe vagy egy mirelitből készült hamburgerbe? Az ételmérgezések súlyosabbá válása mellett azonban ez azért is aggasztó, mert az étellel a szervezetünkbe került antibiotikum-rezisztens baktériumok átadhatják más, „normális” baktériumoknak is a rezisztenciát, tehát például egy lehorzsolt térddel a szervezetünkbe kerülő, ártalmatlannak számító staphylococcus is hirtelen halálossá válhat számunkra.


Fotó: Neményi Márton

Terjed a járvány

Egyszóval nem babra megy a játék, mint az Egyesült Államokban egyre aggasztóbb statisztikákból is látni. A szalmonella régebben egy kellemetlen, de alapvetően ritka betegség volt. Mostanában évi 23 ezer embert juttat a kórházba és közülük körülbelül négyszázat nem is szoktak tudni megmenteni az orvosok. És már most lehet látni, hogy a helyzet romlani fog: 2002-ben a csirkén talált szalmonella-baktériumok 48 százaléka volt antibiotikum-rezisztens, a 2011-es minták esetében viszont már a háromnegyedük. A baktériumok 45 százaléka ráadásul már nem is csak egy, hanem legalább háromféle antibiotikumnak is ellen tudott állni. Hasonlóak a számok a pulykahús esetében.

Nagy bajokat okoznak a campylobacterek is, amelyek évente 2,5 millió embert gyengítenek le hasmenéses tünetekkel annyira, hogy orvoshoz kell vinni őket. Az amerikai járványügyi központ szerint 2006-hoz képest 14 százalékkal nőtt a megbetegedések száma. Eközben az FDA vizsgálatában az derült ki: a nyers csirkehúsminták negyedében találtak antibiotikum-rezisztens törzset.  Egy másik kutatás az e-coli egy különösen veszélyes törzsének rezsiztenssé válására hívta fel a figyelmet, míg a egy harmadik vizsgálatból az derült ki: a pulykahús majdnem háromnegyedében volt legalább három antibiotikumra rezsisztens baktérium.

Antibiotikum az állatartóknál

A rezisztens baktériumok elterjedéséért jelentős részben az állatoknak adott antibiotikumokat teszik felelőssé a szakemberek. Az FDA már a hetvenes évek óta mondogatja, hogy csak szükség esetén adjanak antibiotikumot az állatoknak, ám az ipari állattartásban túl nagy a kísértés arra, hogy tömegesen, teljes életükön át adjanak gyógyszert az állatoknak. Így ugyanis sűrűbben tudják tartani őket, ráadáasul gyorsabban is nő a súlyuk. Így összességében a legnagyobb antibiotikum-vásárlók az állattartók: az évi 8,9 milliárd levágott állat összesen négyszer annyi antibiotikumot fogyaszt el, mint az emberek.

Ne nyúlj nyers húshoz!

Hogyan lehet védekezni a fertőzött hús ellen? Sok baktérium már a nyers hús megfogásával is be tud jutni az érzékenyebbek – például a gyerekek – bőrén keresztül. A felnőtteknek is érdemes ügyelniük arra, hogy sebes kézzel ne nyúljanak nyers húshoz, s hát az elegáns konyha kedvelőinek nagy bánatára mindent jó alaposan át kell sütni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik