Gazdaság

Ötből négy cég nem adózott rendesen

nav (nav, )
nav (nav, )

A NAV új módszer szerint szűr – és több milliárd eltitkolt adót talál.

A cégek 80 százalékánál állapított meg tavaly adóhiányt a NAV, vagyis csak ötből egy vállalkozás számai volt teljesen rendben – derül ki a feketelista.hu összegzéséből. Az adóhatóság így összesen 340,7 milliárd forintot szedett be a cégektől, 9,4 milliárddal többet, mint egy évvel korábban.

A 100 millió forintnál nagyobb adóhiányú cégek 57 százaléka budapesti székhelyű, s több cég volt Kecskemétről is. Persze nem csak a nagyvárosiaknak sikerült brutális adóhiányt produkálniuk: kisközségi helyszínnel is vagy egy tucat adótartozót találtak.

A megállapított szabálytalanságok magas aránya a feketelista.hu szerint döntően azzal magyarázható, hogy lényegesen nőtt a kiválasztás hatékonysága. Korábban egy program véletlenszerűen választotta ki a revízió alá vont cégneveket, most azonban az ellenőrök előzetes kockázati elemzés alapján ellenőriznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik