Gazdaság

Varga: nem lesz újabb megszorítás!

varga mihály (varga mihály, )
varga mihály (varga mihály, )

A kormány elküldte hétfőn az Európai Bizottságnak idei, aktualizált konvergenciajelentését - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden. Arra számítanak, hogy kikerülünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

A kormány a hétfőn benyújtott aktualizált konvergenciaprogramban azzal számol, hogy az idén újraindul a növekedés, a GDP 0,7 százalékkal bővül, jövőre pedig 1,9 százalékkal – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden. Az idei költségvetés tervezésekor még 0,9 százalékos növekedéssel számoltak.

A gazdasági tárca vezetője jelezte, hogy a növekedés újraindulását elsősorban az egyedi tételek korrekciója, így a kedvezőbb mezőgazdasági év, a külső kereslet élénkülése, a stabil államháztartási helyzet és a magyar pénzintézetek hitelbővítő intézkedései segíthetik. 2015-re már 2,3 százalékos, 2016-ra pedig 2,5 százalékos növekedést várnak.

Az idén és jövőre is 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolnak, ebben tehát nincs változás. 2015-re pedig 2,2 százalékra csökkenhet ez a szám. Az államadósság GDP-arányos szintje az idei évben 78,1 százalékra, jövőre pedig 77,2 százalékra csökken.Varga azt is kijelentette, a hiány tartásához nincs szükség újabb kiigazító intézkedésekre.

Az inflációs előrejelzést a kormány az eredeti 5,2 százalékról 3,1 százalékra csökkentette. Jövőre pedig számításaik szerint 3,2 százalékkal nőnek majd a fogyasztói árak, a következő két évben pedig 3-3 százalékos inflációra számítanak.

Varga szerint év végére 10,7 százalékra csökkenhet a munkanélküliség.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a tárca a konvergenciaprogramban 293,1 forintos euróárfolyammal számolt, ami magasabb a korábban várt 283 forintos árfolyamnál.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta: a kormány azzal számol, hogy Magyarország az idén kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Kifejtette: mivel Magyarország az elmúlt 2 évben teljesíteni tudta a 3 százalék alatti hiányt, az államháztartás egyensúlyi pályára került, így “minden okunk feltételezni”, hogy Brüsszel megszünteti a 2004 óta tartó eljárást.

A miniszter a kockázatokról is említést tett, például arról, hogy a tranzakciós illetékből 80 milliárd forinttal kevesebb folyhat be (300 milliárd forintot terveztek). A kérdést elő fogják venni, amikor a Bankszövetséggel tárgyalnak. Kijelentette: nincs szükség az illeték kulcsának emelésére.

Az elektronikus útdíjnál és a pénztárgépek NAV-os online bekötésénél kisebb kockázatot lát bevételi oldalon. Leszögezte: ha elindulnak ezek a rendszerek, akkor az év második felében, nagyjából szeptemberig kell megvizsgálni, hogy hozzák-e a várt (75 illetve 95 milliárd forintos) bevételt.

A kormány nem zárolja a tartalékokat, de a kockázatok így is mintegy 0,7 százalékponttal csökkentik a tartalékok GDP-arányos szintjét. A hiánycél azonban nem kerül veszélybe – tette hozzá.

Varga szerint belátható időn belül nem lesz reális kérdés Magyarország euróövezeti csatlakozása, így talán az évtized végére jöhet el az az idő, hogy ez a kérdés újra napirendre kerüljön.

Emlékeztetőül: az idei költségvetés még 0,9 százalékos gazdasági növekedésre, 4,2 százalékos inflációra és 285 forintos euróárfolyamra épült. Ami a növekedést illeti, azt az MNB közben 0,5 százalékosra korrigálta. Kérdés, hogy ez meglesz-e, vagy reálisabb a nullszaldo. A GKI és más elemzők szerint is inkább az utóbbi esélyes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik