Gazdaság

Előbb-utóbb jön a Varga-csomag?

varga mihály (varga mihály, )
varga mihály (varga mihály, )

Nem kizárt, hogy az idén sem ússzuk meg gazdasági kiigazító csomag nélkül.

Hétfőn, de legkésőbb április végéig kell a magyar kormánynak elküldenie az aktuális konvergenciaprogramot Brüsszelnek. A Napi.hu értesülése szerint még a héten benyújtják a programot.

A tétje az lehet, hogy megszüntetik-e a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárást. Ehhez arról kell meggyőzni Brüsszelt, hogy nemcsak az idén, hanem jövőre is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány.

A tavalyi hiányszám jobb lett a vártnál, a KSH adatai szerint 2 százalékra teljesült. Az Európai Bizottság korábban az idei évre és jövőre is 3,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt prognosztizált, de azt is mondták, tartós, szerkezetátalakító lépésekkel 3 százalék alá csökkenhet a hiány.

Az első negyedévben 493,6 milliárd forint volt az államháztartási hiány, ami az éves deficitcél 56 százaléka. Ez akár azt is jelentheti, hogy tudjuk tartani a 3 százalék alatti célt.

De azért van néhány kérdőjel, hiszen a tervezetthez képest több ponton is történt változás – hívja fel a figyelmet a Napi.hu. Az idei költségvetés 0,9 százalékos gazdasági növekedésre, 4,2 százalékos inflációra és 285 forintos euróárfolyamra épült. Ami a növekedést illeti, azt az MNB közben 0,5 százalékosra korrigálta. Kérdés, hogy ez meglesz-e, vagy reálisabb a nullszaldo. A GKI és más elemzők szerint is inkább az utóbbi esélyes.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Az infláció a rezsicsökkentés miatt jóval alacsonyabb lehet a tervezettnél, ma már 2-2,2 százalékosra teszik az elemzők. Az alacsonyabb infláció miatt azonban jelentős (akár 200-250 milliárd forintos) kockázat lehet a büdzsében.

Az euró-forint árfolyama sem úgy alakult eddig, ahogyan tervezték: az első negyedévben átlag tíz forinttal volt gyengébb a forint.

Más kockázatok is vannak azonban a költségvetésben, a bevételi oldalon. Ilyen például az e-útdíjból várt 75 milliárdos bevétel, vagy a pénztárgépek online NAV-os bekötésétől várt 95 milliárd forintos plusz, és a pénzügyi tranzakciós illetékből tervezett 300 milliárd forintnyi bevétel.

Az e-útdíj rendszer bevezetése helyett egyelőre a matricás rendszert terjesztik ki a teherszállító járművekre. Ez ugyan mintegy 10 milliárd forinttal növelheti az Állami Autópálya-kezelő bevételeit, de jócskán elmarad az eredetileg tervezett pluszbevételtől.

A pénztárgépek NAV-os online összekapcsolása is csúszhat. Az elképzelés az, hogy májustól már csak az újfajta pénztárgépeket lehetne használni, azonban a forgalmazók szerint jó, ha június végéig forgalomba kerül az első ilyen pénztárgép. Az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége azt valószínűsíti, hogy az év végéig el fog tartani az átállás – írta a Népszabadság. Így a tervezett idei bevétel is kérdéses lehet.

A tranzakciós illeték kapcsán szintén elképzelhető, hogy kisebb lesz a bevétel, mint remélték. Hiszen az éves 300 millió forintos terv mellett februárban alig több mint 13 milliárd forint folyt be ilyen címen.

A telekomadóval kapcsolatban pedig az jelenti a kockázatot, hogy ellentétes az uniós joggal, s visszafizetési kötelezettséget írhatnak elő emiatt.

Persze gond esetére ott van a 400 milliárd forintos országvédelmi alap és a költségvetés általános tartaléka is. De az sem kizárt, hogy ha nem jönnek a várt bevételek, akkor újakat keresnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nemrégiben azt nyilatkozta a Portfolio.hu–nak: nem tervez „kiigazító csomagot”. De ha mégis, akkor csak olyat vállal, amely több előnnyel jár, mint hátránnyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik