Gazdaság

MNB: 3 százalék alatt lesz a pénzromlás

Forint (forint)
Forint (forint)

A rezsicsökkentéseket figyelembe véve mondja azt az MNB, hogy kisebb lesz az infláció, mint amit korábban jeleztek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új inflációs jelentésében az év elejétől érvényes háztartásienergia-árcsökkentés mellett már figyelembe vette az év második felétől érvényes rezsicsökkentést is. Eszerint az idei átlagos infláció csökken a decemberben jelzett 3,5 százalékhoz képest, és csak 2,6 százalék lesz. A jövő évi pénzromlást pedig 3,2 százalék helyett 2,8 százalékra korrigálták.

A GKI előrejelzésében azt mondta: éves átlagban 3 százalék környékére eshet az infláció.

Érdekesség, hogy a kormány idei gazdasági prognózisában még változatlanul a jelenlegi jegybankelnök, korábbi nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György által beállított 5,2 százalékos inflációs előrejelzés szerepel az idei évre.


Fotó: MTI / Balaton József

A gazdasági növekedés mutatója 2013-ra maradt 0,5 százalékos, a jövő évre azonban bizakodóbb az új MNB-előrejelzés, mert 1,5 százalékos növekedés helyett 1,7 százalékost ír.

Azt, hogy az idei gazdasági növekedési előrejelzésen nem módosítottak (vagyis nem rontottak), több dologgal is indokolták. Egyrészt azzal, hogy 2012-ben átmeneti hatások miatt csökkent 1,7 százalékkal a GDP, főleg a mezőgazdaság visszaesése, és a decemberi gyárleállások miatt.

Az idei növekedést segítheti a jelentés szerint, hogy az autógyárak új beruházásai már teljes kapacitással dolgozhatnak. S úgy vélik, a háztartások fogyasztása is nőni fog, az alacsonyabb infláció miatt. A lakosság reáljövedelme a tavalyi 3,3 százalékos zsugorodás után idén 0,1 százalékkal javul az MNB becslése szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik