Ma már kicsit visszaerősödött a forint a tegnapi 308 forintos euróárfolyamhoz képest, ám az elmúlt hónapokhoz képest még mindig rekordszinten van. A ciprusi események ráadásul még inkább eldöngethetik, s még közelebb lökhetik a történelmi rekordhoz, amikor 325 forintot kellett már egy euróért adni.
A kormány próbálkozik
Eközben Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár hétfőn azt mondta: nem érdeke az országnak, hogy nagyon meggyengüljön a forint.
Ugyanezt hangsúlyozta kedd reggel Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is egy tévéműsorban. A jelenlegi forintárfolyam túl gyenge, és sokkal jobb lenne, ha az euróval szemben a körül a 285-ös szint körül ingadozna, mint amely mellett az idei költségvetést tervezte a kormány – jelezte.
A Portfolio.hu szerint azonban nem volt túl sok hatása a szavainak: Kósa „reggeli szavai még akkor hangoztak el, amikor az euró jegyzései 306 körül jártak, azóta 307 körülig emelkedett a kurzus, azaz ennek a szóbeli intervenciós kísérletnek sem volt forinterősítő hatása, ahogy az utóbbi másfél hétben elhangzott további öt ilyen gazdaságpolitikai jelzésnek sem” – magyarázta a lap elemzője. Úgy látják, a befektetők szerint a kormány csak rövid távon nem fog a forint gyengítésén dolgozni, amíg a devizahitelesek problémáját nem oldja meg valahogyan. Utána viszont gyengíteni akarják majd, (Valami hatása azért mégiscsak volt, mert kedd délelőtt nagy ingadozásokkal azért erősödni kezdett a forint.)
Fotó: Kummer János
Miért gondolhatják ezt a befektetők? Alapvetően azért, mert a deviza begyengítése – bizonyos korlátokkal – egy olcsó és hatékony eszköz arra, hogy a kormány „pénzt csináljon” magának, és növelje az itteni exportőrök versenyképességét más országok cégeinek rovására. Látni erre példát a világban, a kormány által szorgalmazott keleti nyitás országai közötti is.
A gyenge árfolyam logikája
Kína például évtizedek óta szteroidozza azzal a kínai cégek versenyképességét, hogy nem engedi, hogy szabadon kereskedjenek a valutával a pénzpiacokon. Ennek révén – kis túlzással – annyi renminibit ad a kormány egy dollárért, amennyit gondol.
Miért ad mégis sokat – azaz tartja gyengén a valutát? Mert ezzel eléri, hogy a kínai valutában előállított termékek a világ piacán olcsónak számítanak, s külön bónusz, hogy nem éri meg importálni más országokból oda konkurens termékeket.
Vegyünk egy hűtőszekrényt gyártó céget. A cégnek fizetnie kell a munkásoknak, a menedzsmentnek és a beszállítóknak. Egy hűtőért így összesen kifizet 1000-et a saját valutájában. Aztán kimegy a világpiacra és eladja a hűtőit, ahol egy hűtőért kap mondjuk 2000-et egy másik valutában. Azt aztán hazaviszi, beteszi a bankba, és a kormány megmondja, hogy mennyi renminibit kap érte. Ha gyenge a renminibi, akkor sok renminibit kap egy dollárért. Ha erős, akkor keveset. Teljesen egyértelmű, hogy melyik árfolyam az érdeke: a gyenge.
Eközben mi történik, ha valaki mondjuk az Egyesült Államokban gyártott hűtőt szeretné Kínában eladni? Neki az összes költsége dollárban keletkezik, és ezért a profitját is dollárban méri. Ő a sok renminibiért eladott hűtőért kevés dollárt kap, ha gyenge a valuta.
Ország, világ, valuta
Ez a hasonlat kiterjeszthető egyébként az országokra is. Minél több olyan termék vagy szolgáltatás van, amelyért az ország valutában kap fizetséget, de forintban keletkezik az összes költsége, annál inkább megéri a gyenge árfolyam.
Pontosan ugyanez a logikája annak is, hogy ezért nem éri meg devizában eladósodni gyenge saját árfolyam esetében – sem az országnak, sem az embereknek. Ebben az esetben ugyanis lényegében ugyanúgy jár, mintha importálna az országba: külföldi devizában keletkeznek a költségei (hitel), miközben forintban kapja meg a jövedelmét.
Dupla vagy semmi
A gyenge valuta tehát mindenkinek jó, aki külföldre tud valamit eladni, és mindenkinek rossz, aki külföldi pénzben vásárol vagy vesz fel hitelt. Ez áll a kormány törekvése mögött, hogy inkább a lakosságtól vegyen fel hitelt, mint a külföldi befektetőktől. Ha a devizahiteleket valóban forintosítanák, mint ez már többször felmerült, és emellett az állam és az önkormányzatok is csökkentenék az országon kívüli adósságaikat, akkor elvileg megnőne a kormány mozgástere arra, hogy Kínához hasonlóan „pénzt csináljon a semmiből”.
Gyakorlatilag azonban egy ilyen stratégia néhány elemző szerint az ország összeomlását kockáztatja. Ha a magyar kormány és a jegybank folytatja erősen unortodox politikáját, akkor rövid időn belül összeomolhat az ország finanszírozása – állítja például a Danske Bank. Steen Jakobsen, a Saxo Bank vezető közgazdásza szerint „Magyarország a tűzzel játszik, mert túlságosan elfoglalt a makrooldallal, és közben keveset foglalkozik a mikrooldallal”. Az Intesa Sanpaolo vezérigazgatója rémálomnak nevezte Magyarországot a pénzügyi szektor számára. Enrico Cucchiani egy elemzői tájékoztatón Magyarországról külön szót ejtett, azt mondta: mindenki eléggé aggódik az ország miatt.
