Gazdaság

Áruházláncot nyitna a Google

google (google, )
google (google, )

Utcára menne a Google – legalábbis az értékesítését illetően.

Az Apple-hez hasonlóan saját márkás kütyüket árulna saját üzlethálózatában a keresőóriás – írta meg a Wall Street Journal egy blogra hivatkozva. Eszerint a cég azt fontolgatja, hogy – kaliforniai konkurenséhez hasonlóan – „Google store” hálózatban értékesítené a mobiltelefonjait és egyéb kütyüjeit.

Szakértők szerint a bolthálózatnak nagy szerepe van az Apple-termékek sikerében, s már a Microsoft is elindított egy hasonló láncot. Korábban nem sok érdeklődést mutatott a cég telefonjainak fizikai értékesítése iránt, s beérte egy webáruházzal. Most azonban a Motorola Mobility megvásárlása miatt több kütyüje lesz, így időszerűvé válhat egy értékesítési hálózat kiépítése – magyarázza a lap tűzközeli forrásokra hivatkozva.

A Motorolával telefonokat és táblagépeket vásárolt meg a cég, ám emellett sok saját fejlesztése is beérőben van. Az Android üzletág például évek óta fejleszt otthoni szórakoztatótechnológiai eszközöket, s laptopokat is állít elő a cég Chromebook néven. Nem is beszélve a Google-szemüvegről, amely jövőre már piacra is kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik