Tech

A kalózok perelnek lopásért

Első hallásra viccnek tűnhet, de igaz: a világ leghíresebb torrentoldala, a Pirate Bay szerzői jogsértés miatt kezdeményezett eljárást.

A CIAPC rövidítéssel működő, finn kalózkodás elleni csoport ugyanis fogta magát, és egy az egyben lemásolta a Pirate Bay honlapját. A fricskának szánt paródia azonban visszafelé sülhet el, mivel a kalózoldal használati szabályzata egyértelműen leszögezi, hogy engedély nélkül szervezetek nem használhatják fel az oldalon található tartalmakat.

A rendőrséghez forduló kalózok elmondása szerint a Pirate Bay továbbra is pozitívan viszonyul a másoláshoz, azonban nem fogja szó nélkül tűrni, ha a szerzői jog védelmére létrehozott szervezetek semmibe veszik a szerzői jogot. “A CIAPC olyan, mint egy erőszakos középiskolás, akinek nincsenek barátai. Ideje kiállni magunkért. A cyberbullying mindannyiunk számára komoly téma.


A finn Copyright Information and Anti-Piracy Centre paródiája. (Forrás: TorrentFreak)

Bizonyítandó, hogy a Pirate Bay számára tényleg az elvek számítanak, az esetlegesen megítélt összegeket már most felajánlották annak a kilencéves kislánynak, akinek micimackós laptopjára néhány hónapja lecsapott a CIAPC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik